Szezonzáró Duna-parti séta

Posted on február 26, 2014, under Horgásztörténetek.

KödÚgy tűnik elmaradt a tél ebben a szezonban, néhány hidegebb reggelt leszámítva nem igazán mutatta meg magát. Persze ez nem baj, hiszen nem kellett kihagyni egy rövidebb időszakot sem a horgászatból. Ennek megfelelően a két ünnep között tartottam meg az év utolsó pecáját. A Dunával való ismerkedésem eddig egyetlen szakaszra korlátozódott, de már időszerűnek éreztem, hogy máshol is megnézzem milyen lehetőségeket rejt a nagy folyó. A kinézett szakaszról csak annyit tudtam, hogy egy sóderos pálya és ilyenkor télen is hallani fogásokról parti horgászoktól így talán nem teljesen reménytelen a dolog. Persze egy több kilométer hosszú részről van szó, így azért van kihívás bőven és lehetőség is a betlikre.
A felkészülés még otthon kezdődött, el kellett dönteni, hogy milyen halfajra fogok horgászni. A süllő az igazi, de az gyakran nem realitás, szükség volt egy B tervre is. Eszembe jutott, hogy már többen is mesélték, hogy igaz nem itt, de egy szintén sóderes részen szoktak télen balinozni. Ha ott lehet fogni akkor biztosan itt is, így két lipless wobbler is került a gumihalak mellé a dobozba. Miután úgy terveztem, hogy sokat fogok sétálni és keresni a halat, ezért fontos volt, hogy csak az legyen nálam ami feltétlen szükséges. Kis doboz egy kis táskában plusz egy bot és ennyi.Balin
Aznap ködös volt a reggel. Reméltem, hogy hamar kisüt a nap, de egész napra maradt ez az idő, hiába érkeztem dél körül a helyzet változatlan volt. Ez nem volt túl szerencsés olyan szempontból, hogy a látótávolság olyan szinten korlátozva volt, hogy a legtöbb helyen a sodorvonalat sem láttam, csak a sekély, sóderos partot, max fél méteres vízzel. Egyébként se könnyű a halfogás ismeretlen terepen, örültem ennek a nehezítő körülménynek 🙂 Elindultam sodrásnak lefelé, felkötöttem az aranyszín liplesst és elkezdtem figyelni a vizet, illetve merre a kanyarog. Nemsokára találtam egy olyan részt ahol picit kiszélesedett a folyó, viszont láttam még azt ahol letört a víz a mélybe, ráadásul itt valamiféle visszaforgó is kialakult. El tudtam dobni olyan távolságig ahol nem tudtam letenni a csalit, majd a törésen fogott talajt a wobbler és úgy kellett rajta felhúzni. Továbbra is tetszett a terep és nemsokára egy bizonytalan ütést kaptam, melyet a bevágás, majd a fárasztás követett. Volt súly a horgon, de nem küzdött túlságosan, mindenféle nagy fröcsögés nélkül ki tudtam húzni a szép balint. 48 cm volt farok nélkül, ráadásul jól viselkedett, mindent szótlanul tűrt, csak a visszaengedésnél kellett egy kicsit játszani vele mire megtalálta a helyes utat a sekély vízben. Nagyon örültem neki, a betli ezennel elmaradt és örültem, hogy működik amit kitaláltam. Akadó
Dobáltam még itt egy darabig, de miután több rávágás már nem volt, így elindultam tovább. Ilyen helyet mégegyet nem találtam, maradt a nagy szürkeség és a sekély víz. A terep közben szép lassan átváltott egy szórt kövezésbe ami lassította az előrehaladást. Láttam vízbe dőlt fát, illetve kézzel rakott kőkupacot, de ezek az alacsony vízállás miatt szárazon voltak. Sűrűn kattingattam a fényképezőt, jegyeztem a helyeket ahol nagy víznél lehet esély halat fogni. Innentől már nem is nagyon dobáltam, csak sétáltam és nézelődtem. Sikerült még egy hód által frissen kidöntött fát is találni. Mikor meguntam, visszafordultam és megdobáltam még gumival is a balinos helyet, de kapás már nem volt. Kellemesen elfáradva értem vissza az autóhoz, jó kis felfedezős peca volt, élveztem nagyon 🙂

Szabó Zalán

Leave a Comment