Téli sügérezés

Posted on december 15, 2009, under Horgásztörténetek.

SügérDecember van és ezzel együtt a tél is megérkezett. Az időjárás igen hidegre váltott, a fagyok már nappal is megmaradtak és ezzel megindult a jégképződés az állóvizeken. Ilyenkor a vízparton már érezhetően megcsappan a horgászlétszám, néhány hozzám hasonló elvetemült egyénnel lehet már csak találkozni. Vasárnap volt néhány óra szabadidőm és ez jó alkalomnak tűnt letesztelni a kedvenc csatornámon a sügérek kapókedvét. Egyik barátom nemrég fogott egyet véletlenül egy vízben álló fa mellett, ez adta meg a kezdőlökést és így a helyszín is adott volt próbához.
A vízpartra érve örömmel láttam, hogy csak egyetlen autó áll a parkolóban, lesz lehetőségem több ígéretes helyet is végigpróbálni. A hídnál kezdtem a horgászatot ugyanis itt már több döglött egyedet találtam korábban, jó eséllyel valaki nem tisztelte őket eléggé. Feltettem egy apró twistert és átnéztem a szóba jöhető területeket, de kapás nem volt. Elindultam lefelé és a tiszta, kotort részeket kihagytam, majd megálltam egy olyan helyen ahol egy fa ágai lógtak a vízbe. Megpróbáltam minél közelebb a fához dobni és ott vezetni a gumit. Ténykedésemet siker koronázta, ugyanis néhány dobás után valami kis apróság nagyon hevesen kezdte cibálni a zsinórt. Gyorsan partra került az első pergetett sügérem, mely 14cm hosszú volt csupán. Persze nagyon örültem neki és reméltem lesz még folytatás.
Ezen a helyen nem volt több akció és átmentem a fa másik oldalára. Itt az első dobásra odanyúlt egy nagyobb sügér, rázta a fejét hevesen és szinte karikába hajtotta könnyű botom. Megpróbáltam feljebb húzni az ágak sűrűjéből, de ekkor kiakadt a horog a szájából és úgy tovább ált, hogy meg sem pillanthattam. Mérges voltam, szép hal lehetett és sajnáltam, hogy elszalasztottam a lehetőséget. Folytattam a dobálást és nem sokkal később egy újabb kapás jelentkezett, szerencsére ezt már sikerült a vízből kiemelni. Picit nagyobb volt az első halnál, 17cm hosszúra nőtt. Visszaengedtem őt is, majd rögtön ezután elvétettem a dobást és az ágak közé akadt a csalim. Kiszabadítanom nem sikerült, ráadásul jól felzavartam a rángatózással a környéket, így jobbnak láttam tovább állni.
Ismét egy akadós terepet kerestem, majd az ágak között próbálkoztam tovább. Itt is hamar sikerült kapásig eljutnom, megindult a fárasztás. Egyetlen esélye csak az volt, hogy kirázza a szájából a horgot, ez azonban nem sikerült neki és már parton is volt a 19cm-es sügér. Az eddigi legnagyobb, igazán szép példány. Lelkesen dobáltam tovább, de csak az újabb beszakadás következett. Visszamentem az előző helyre és ismét megpróbáltam, hátha. Számításom bejött és hamarosan egy újabb csíkos bandita került partra. Mérni ezt már nem mértem, mert kisebb volt az eddigieknél, rögtön ment is vissza.
Ekkor azonban mintha elvágták volna, a kapások megálltak. Próbáltam még több ígéretes helyet, de egy újabb csalivesztésen kívül mást nem sikerült elérnem. Visszafelé még megálltam a híd mellett, de eredményt itt sem tudtam elérni. Röpke másfél órát voltam csak kinnt, ezalatt volt 5 kapásom, melyből négyet meg is fogtam. Remekül szórakoztam a kis sügérekkel, mozgalmas horgászat volt és remélem hamarosan újra tudok próbálkozni.Sügérpergetés

Szabó Zalán

Leave a Comment