Évértékelés: 2010

Posted on december 29, 2010, under Egyéb.

Az áradó Nádor csatornaA természet kiszámíthatatlan. Még év elején azt írtam, hogy ez az év a pergetés éve lesz számomra, ami részben meg is valósult, hiszen rengeteget pergettem, ezt leszámítva azonban teljesen másképp alakult a szezon, mint azt eredetileg terveztem. A hosszú tél miatt késett a tavasz, tavainkat sokáig jégtakaró borította, majd nem sokkal utána pedig a soha nem látott esőzések után kialakult árvizek határozták meg a lehetőségeket. Igaz ez a szélsőséges időjárás nem kedvezett a horgászatoknak, azonban a halaknak igen, milliónyi ivadékhal lepte el vizeinket a sikeres ívást követően.
Persze azért horgászatra is jutott idő, lássuk hogy sikerült az év elején megfogalmazott három célt teljesíteni:
1. Egy minimum 60cm-es süllő, csuka vagy balin megfogása: eddig még nem sikerült egy jobb ragadozót fognom, az apróságokból viszont rengeteget, vágytam már egy szebb példányra. Süllőből 58cm-ig, míg csukából 67cm-ig jutottam, ráadásul ez utóbbi pergetve jött, így sikerült egy régi vágyamat teljesíteni.
2. Az első pergetve fogott domolykó: Ezelőtt sosem fogtam domolykót, viszont barátaim között van jónéhány igazi domivadász akik sok szép halat zsákmányolnak és megirigyeltem ezt tőlük. Itt a környéken nincs igazán jó domis víz, de azért sikerült belekóstolni ebbe a műfajba is. Igaz a derékig érő gazban való cserkelés nem lett a kedvenc horgászmódszerem, de több látott kapás mellett sikerült két példány kifogni, amiből az egyik nem is volt kicsi. Feladat kipipálva.
3. Egy minimum 30cm-es sügér megfogása: nem titok, hogy a sügér a kedvenc halam és szerettem volna egy olyan célt is ami igazi kihívás. Ez valóban be is jött, megvolt a kihívás ugyanis a cél közelébe sem sikerült eljutni, 22cm-nél nagyobb nem jött. Igaz akasztottam egy jobb sügért ami sajnos út közben lemaradt, de jó eséllyel még az sem ütötte volna meg a mércét.
Összességében elégedett vagyok az évvel, igaz félidőben még komolyan aggódtam, hogy mi lesz itt, azoban az év második felében sikerült megfogni azokat a halakat amiket relatíve biztosra vettem. A nagy sügér pedig a jövő zenéje marad.

Szabó Zalán

Leave a Comment

 
  • Home
  • Copyright 2009, Szabó Zalán.

    Back on Top