Újra a sügér
Posted on január 19, 2010, under Horgásztörténetek.
Szombat délután volt néhány óránk ismét Andrással és az előző horgászat sikerén felbuzdulva megcéloztuk az általunk ismert és többször látogatott sügértanyát a Nádoron. Viszonylag későn érkeztünk, sokan voltak ugyan a parton, de egy másik részt vallatott a horgászok jelentős része, így szabad volt a kinézett pálya.
Eddig általában apró twisterekkel próbálkoztunk és igaz, hogy be is váltak ezek a csalik, de kiváncsi voltam, hogy mi az amivel még be lehet őket csapni. Miután a horgászat elején szoktak a nagyobb példányok jönni, ezért úgy döntöttünk, hogy most más csalikkal kezdünk, hátha tudjuk a nagyobb példányokat szelektálni mielőtt szétugrana a csapat. Barátom egy 2-es körforgóval én pedig kisebb wobblerekkel próbálkoztam. A jól ismert fejrázások azonban elmaradtak, mintha süket lett volna a víz. Cserélgettem a csalikat, kisérleteztem, míg az egyik 3cm-es Salmo Hornet (BT) eredményes lett és gyors fárasztás után egy 22cm-es szép példány feküdt előttem. Nagyon örültem a halnak, ugyanis már kezdtünk aggódni, hogy ők is eltűntek, de szerencsére nem így lett. Míg én a hallal bajlódtam, addig András is sikerrel járt és ő is kiemelt egyet. Ezután azonban ismét csend honolt, mintha üres lett volna a víz. Eddigre már felkerültek a már bevált gumik is, de halat most nem adtak. Jobb ötlet nem révén, elindultunk új helyet keresni, hátha átköltöztek máshová kedvenceink.
Az alacsony vízállás miatt azonban igazán jó helyet nem találtunk, hiába dobáltunk meg jópár ágas-bogas részt, halat nem sikerült akasztanunk. Visszatértünk hát az első helyre és tovább eröltettük a twistereket, melyek hosszas próbálkozás után egy-egy sügért eredményeztek mindkettőnk számára. Tudtuk, hogy ez nem az a nap amikor degeszre fogjuk magunkat a kis csíkos banditákból, így továbbálltunk és inkább váltottunk. András süllőzött a kotort szakaszon, míg én továbbra is a könnyű bottal és kis csalikkal kerestem a kóbor sügéreket. Itt sokan dobáltak, nagy nyomásnak volt kitéve a pálya, fogás viszont csak elvétve akadt. Andrást viszont napnyugta előtt nem sokkal megtréfálta egy csuka, mélyre nyelte a süllőnek szánt gumit és miután megmutatta magát, angolosan távozott…
Ez volt a nap utolsó akciója és kissé csalódottan távoztunk. A gyenge fogásnak is megtudtuk az okát, többen láttak minket már sügéreket fogni és ennek jó eséllyel híre ment. Barátaim és én is minden halunkat visszadobtuk, de azóta már láttunk horgászokat itt spiccbottal és csontival szedegetni a halat és vitték őket haza válogatás nélkül. Ezt a néhány négyzetméternyi területet pedig igen könnyű kiüríteni, így jó eséllyel egy darabig most nem fogunk tudni itt komoly halat fogni. Kár értük, manapság már ritka a szép csapósügér, remélem nem tűnnek el teljesen.
Szabó Zalán
5 Replies to "Újra a sügér"
Zalan on február 7, 2010
Köszi Hacnor!
radiohead on február 8, 2010
Szia Zalán,
Mi Nagyhörcsöknél vallatjuk a Nádort és Káloziak vagyunk. Egy klassz sügeres pályát keresünk a Nádoron…ha nem titok priviben elárulod merre található? Kizárólag C&R horgászok vagyunk!
Üdvözlettel,
Radiohead
Zalan on február 8, 2010
Szia!
Klassz sügéres pályát az említett szakaszon most nem tudok, ugyanis ahol eddig fogtuk őket az már ki van fosztva, csúnyán lerabolták… Emellett ismeretlenül és név nélkül nem szivesen adok ki ilyen infot, remélem ezt megérted.
Üdvözlettel:
Zalán
radiohead on február 9, 2010
Szia,
persze hogy megértem én sem szívesen adok ki ilyesmi infokat. No problem!
hacnor on február 7, 2010
Szia Zalán!Most bukkantam az oldaladra.Jó volt kicsit nyugisan olvasgatni.Tetszett.Erről a sügerezésről meg anno mesélt nekem András is.Jó kis évzáró pecák lehettek.Gratula az oldalhoz.Az idei pergetős célokhoz meg görbületet!