Archive for július, 2012

A nagy “süllőm” esete

Posted on július 27, 2012, under Horgásztörténetek.

Parti sügérhorgászatok alatt számtalanszor megállapítottam, hogy az adott helyen mennyivel egyszerűbb dolgom lenne csónakból, mennyivel hatékonyabban lehetett volna meghorgászni az adott terepet és mindig azt képzeltem, hogy sokkal tobbet tudnék fogni. Csónakot persze nem egyszerű szerezni, hisz Kádártán már a tó méretéből adódóan tilos a használata, míg Délegyházán pedig nincs lehetőség a bérlésre, így csak egy helyi horgász segítségével van lehetőség kievezni. Aurél barátom már egy ideje űzte ezt a sportot, többször kijutott az áhított vízre és igen szép fogásokkal büszkélkedett. Következő kalandjára azonban engem is meghívott, így kipróbálhattam élesben, hogy mit tudok ideális körülmények között.
Persze ezek a körülmények nem voltak teljesen ideálisak, ugyanis egy frontos időt sikerült kifogni amikor tapasztalatom szerint igencsak meg kell szenvedni minden halért. Ettől függetlenül persze nagy volt a várakozás, ilyen alkalmat nem lett volna érdemes kihagyni. Délben már Aurél munkahelye előtt parkoltam és miután bepakolt, irány a tó ahol Laci várt minket. Gyorsan csónakba szálltunk és már eveztünk is kifelé. Erre az alkalomra sok kisérletezést nem tervzetem, elhoztam az összes szoknyás jigemet a megfelelő trailerekkel. Egyéb csalikat csak a biztonság kedvéért tettem be, hátha a többiek sikerén felbuzdúlva váltani szeretnék.
Elsőnek a kisebb csalikkal kezdtem, mindenképpen szerettem volna ha a méret helyett a mennyiség játszik szerepet, folyamatos akciókra vágytam. Emellett egy szebb csapóban is reménykedtem, de ez már csak hab lett volna a tortán. Ezek persze a tervek voltak, a valóság mindig más és ezúttal sem történt ez másképp. Az első kapás relatív hamar megjött, azonban hamar kiderült, hogy a halak inkább csak csipegetnek és minden kapást meg kellett becsülni. A felerősödő szél miatt pedig hamar a súlyosabb jigekre kellett váltani, mert egyszerűen képtelen voltam pontosan dobni és normálisan vezetni csalim.
Laci vitte a prímet a csapatban, ha lassan is, de beindult neki a halfogás, kedvenc gumijával és texas riggel próbálkozott. Én sem voltam túlságosan lemaradva a jigekkel, cserébe viszont Aurélnak nem igazán ment. Felszini csalikat preferálta, de nem ez a nap volt az amikor feljöttek értük a halak és kénytelen volt ő is gumikra váltani. Ezzel csak egy bökkenő volt, egy új orsót tesztelt amire egy nyúlós monofilt tudott csak felrakni, ez ugyan az eredeti tervéhez passzolt, de a kontaktcsalikhoz már tökéletesen használhatatlan volt. A legtöbb kapásra csak késve tudott reagálni, illetve biztos vagyok benne, hogy jópárat észre sem vett. Elsősorban a kisebb, 20-30cm-es fekákat fogtuk, változatosságnak csak egy bő méretes csuka jelentkezett be, de a csónak mellett egy szaltó után távozott.
Sorban haladtunk újabb igéretes helyek után kutatva, míg Laci akasztott egy szebb halat és nagy rutinnal terelete a csónak mellé. Ezt már megmértük 39cm volt farok nélkül és úgy tűnt ezzel elviszi a nap hala díjat. Ezután viszont a szél tovább erősödött és próbáltunk árnyékosabb vizek felé evezni. Egy sekély részen haladtunk ahol a vízben mozgást láttam és felkiáltottam: Ott egy süllő! Persze ahogy továbbúszott a hal, hamar rájöttem, hogy tévedtem és egy kivételesen nagy feka volt. Felkaptam botom és már repült is a jig az orra elé amire rámozdult. Nem voltam teljesen biztos a kapásban, de bevágtam és szerencsém volt. A hal megugrott és mivel a környéken nem volt semmi akadó, a csónak által biztosított árnyékba menekült. Lazítottam a féken, hogy had menjen, fáradjon a víz alatt. Ekkor elkezdődött az adok kapok játék, időnként közelebbhúztam, majd megint elvitt egy adag zsinórt. A csónak alól azért csak kijött és próbáltam folyamatosan a felszín alatt tartani, nehogy ugorjon. Ez sikerült is és márcsak azt kellett kitalálni, hogy hogyan vegyük ki. Rövid pórázon magamhoz húzva jó eséllyel dob egy szaltót, ezt nem szerettem volna, ezért jónéhány kör után Laci elé húztam és megkértem, hogy kapja el. Sikerrel jártunk és csak bámultuk a nagy halat. Élőben még egyikünk sem látott ekkorát, gyorsan előkerült a mérleg és a mérőszalag is. Farok nélkül 45cm, azzal együtt 51cm és 1,92kg-ot nyomott.
Nagyon örültem a halnak, innentől már a további fogások sem annyira érdekeltek, inkább csak az örömpeca maradt. Jópár halat vesztettem az ugrások miatt, de nem zavart, a délután végére meglett eddigi legnagyobb sügérem és mellé kb 10 másik kisebb. Ez mennyiségben és méretben is felülmúlta az eddigi parti fogásaimat, ráadásul egy olyan napon amikor kevésbé evett a hal. Bár lehet csak szerencsém volt, de lassan kezdem érteni a “Fekát mindenki tud fogni” jellegű cikkeket amik eddig roppant mód zavartak, ugyanis a frekventált és agyondobált helyeken azért ez nagyon nem így van. Remélem nem ez volt az utolsó ilyen kalandom és köszi srácok a lehetőséget, soha rosszabbat! 🙂

Szabó Zalán

Különböző emberek, különböző módszerek

Posted on július 21, 2012, under Horgásztörténetek.

Egy megjegyzés nagyon megmaradt bennem amikor amerikai versenyhorgászok tippjei után kutattam a neten. Az az általános nézet ott, hogy nem az aktuális halhoz kell megtalálni a megfelelő technikát, hanem az adott horgász erősségeihez kell megkeresni a halat. Ez azt jelenti, hogyha egy bizonyos technikában valaki nagyon elmélyedt, akkor versenyen ezt kell használni és olyan helyet és halat kell keresni ami akkor eredményesen horgászható ezzel a módszerrel. Az utóbbi időben ezt gyakoroltam Kádártán, szoknyás jigekkel próbálkozva.
Reggel nyitás után nem sokkal már a parton voltam és minimál felszereléssel, egy kis táskával és egy bottal mentem és a csalit sem bonyolítottam túl, a már említett jiget választottam. Alig haladtam néhány stéget mire összefutottam egy sráccal, és beszélgetni kezdtünk. Ő három bottal jött, mindegyiken másfajta csalival és lassan haladva helyről helyre, igen alaposan átvizsgálta a terepet. Nagyon kiváncsi voltam, hogy a nap végére melyikünk módszere lesz eredményesebb, melyik működik jobban. Eddigre már volt egy hala amit felszini csalival fogott, innen indult az összehasonlítás.
Miután én gyorsabban haladtam, hamar látótávolságon kívül került és a saját pecámra koncentráltam. Több helyen is volt kapásom, de rendre lemaradtak a halak. Néha meg sem akadtak vagy félúton mentek el, vagy a magas parton nem tudtam időben leérni és a sorozatos ugrálások miatt nem foghattam kézbe egyet sem. Persze ez inkább a saját bénázásom volt, illetve nagyon finoman ettek csak a halak, ez is magyarázta a bizonyítványt, ettől függetlenül nem nagyon bántam a dolgot, látványos pecában volt részem. Előbb-utóbb azért bejött a mázlifaktor is és sikerült kiemelnem egy halat, tehát a nullázást elkerültem.
Körbeértem a tavon és eléggé el is fáradtam, de nagyon kiváncsi voltam Balázs eredményére is, ezért megkerestem és megkérdeztem hogy áll. Több halat segített partra, mint én, viszont kevesebb kapása volt. Ez még csak egy alkalom volt, ráadásul az eredmény is vegyes, így nagy következtetéseket nem vontam le, de ez mindenesetre további tesztekre sarkallt. A következő alkalomra én is több bottal érkeztem és szélesebb csaliválasztékkal, a jigek mellett mást is próbáltam, elsősorban felszini csalikat. Persze ahogy ilyenkor lenni szokott, ekkor csak a már bevált dolgok működtek, az újdonságok még nem.
Ezen alkalommal két másik sráccal is megismerkedetem, mindketten más módszerrel, de eredményesen kergették a feketesügéreket. Egyikőjük elsősorban felszini csalikra, míg a másik srác a wormokra esküdött. Olyan kijelentések is elhangoztak, hogy kicsit unalmas a tó, mert ez az egy módszer működik, semmi más, ez viszont mindig. Persze ez nem igaz, hiszen ahogy észrevettem ahány ember annyi szokás és mindenki meg tudja fogni a maga halát. Sokkal inkább arról van szó, hogy ki melyik technikában érzett rá a lényegre, szóval lehet van valami ebben az amerikai szokásban. Abban azért biztos vagyok, hogy egy kisebb tavon, mint amilyen a Kádárta is, kellene egy második módszer is, ugyanis egyfajta technikával fél nap alatt végig lehet menni és utána már érdemes lehet valami másra váltani. Persze ha egy nagyobb vizen vagyunk, mint mondjuk Délegyháza, ott egészen más a helyzet és az már egy másik történet lesz.

Szabó Zalán