Archive for január, 2012

Évértékelés: 2011

Posted on január 4, 2012, under Egyéb.

PatakpartAz emberek folyamatosan változnak, köztük én is. Ha visszanézem, hogy milyen tervekkel vágtam neki az évnek és megnézem azt, hogy mi lett belőle, egész másképp alakult. Persze nem bánom a dolgot, hisz szándékosan módosítottam év közben, ugyanis ami jól hangzott télen a szobában, az már kevésbé jól a parton. Ráadásul lehetőség volt olyan dolgokra is időt szakítani, amit későbbre terveztem. Na de ne szaladjunk ennyire előre, nézzük szép sorban.
Az első célom a békéshalas pecában volt, mégpedig az, hogy megismerjem a városi tavunkat és itt egy szebb pontyot csípjek el. Tavasszal nagy lelkesedéssel álltam neki a feederezésnek és kisebb pontyokat, dévéreket és ezüstkárászokat fogtam. Akasztottam ugyan egy szebb pontyot is amivel kipipálhattam volna a feladatot, de a fárasztás végén a part mellett megtréfált és idő előtt távozott. Volt még bőven idő az évből, hogy kijavítsam a hibát, azonban hamar rájöttem, hogy én nem ezért horgászom. Úgy értem azzal még csak-csak meg tudtam volna békélni, hogy a panelházakat is nézegetem a spicc mellett, de az az embertömeg ami állandó jelleggel sétált a parton, az már sok volt. Bár horgásztam, de nem igazán tudtam élvezni a természetet, ami szerintem fontos része a hobbimnak.
Ezután már nem is próbáloztam itt többet és inkább a pergetést eröltettem. Igaz a nagy sügért ebben az évben sem tudtam megfogni, csak 1cm-et sikerült javítani az egyéni rekordon. Ettől függetlenül nem panaszkodom, hiszen rengeteg élményt gyűjtöttem. Több fajból rekordot döntöttem, csuka, domi, pisztráng és a már említett sügér ami kapásból eszembe jut, illetve jónéhány új halfaj is felkerült a listámra. A leglényegesebb talán a feketesügér és a kősüllő, mindkét fajra pályáztam már régóta. De emellett pergettem még pontyot, vörösszárnyút, jászt, bodorkát és ezüstkárászt, előtte egyik halfajt sem fogtam még ezzel a módszerrel. Az meg külön öröm, hogy a nagy természetes vizeinken is sikerült fogni, pl Dunán és a Balatonon, nemcsak a kisebb tavakban, patakokban. Szóval hiába nem sikerült a két eredeti célomat teljesíteni, mégis elégedett vagyok a szezonnal.
Már csak egy kérdés maradt, mégpedig az, hogy mit hoz az idei év. Na ez az amit most még én sem tudok. A tavalyi évből kiindulva óvatosabb vagyok, konkrét célokat nem tűzök ki, inkább csak irányvonalakat. Ami biztosnak tűnik az az, hogy továbbra is a pergetés lesz a fő csapásirány, de azért egy-egy békéshalas pecát is szeretnék beiktatni, néha azért erre is szükség van. A vizeket tekintve szeretnék a nagyobb természetes vagy legalább annak látszó tavakon, folyókon holtágakon horgászni, illetve a patakpecáról sem mondanék le. A vesztesek inkább a kisebb méretű mesterséges tavak lesznek, ilyen vizekre egyre kevésbé vágyom. Persze ezek csak irányelvek, könnyen lehet, hogy ismét borul minden, feleségemmel tavaszra várjuk első gyermekünket, ki tudja, hogy mennyire húzza keresztbe számításaimat.

Szabó Zalán