Archive for szeptember, 2011

Pisztrángos kaland

Posted on szeptember 20, 2011, under Horgásztörténetek.

MerítőbenPali barátom egyre fanatikusabb legyes horgász és az eredményei is egyre jobbak, sok pisztrángot, domolykót és egyéb halat láttam már tőle. Persze ilyenkor mindig felmerül az emberben, hogy de jó lenne ilyen szép halakra horgászni. Elmehettem volna egyedül is, hisz nem csinált titkot a kedvenc helyéből, de megvártam míg tudtunk egy közös időpontot egyeztetni és együtt vágtunk neki a pataknak.
Nem siettünk, kényelmesen reggel hét órára értünk a vízhez. Gyorsan beöltöztünk a gázlóruhákba, Pali felkapta a legyesbotját, én a pergetőt és nekiindultunk. Először egy domisabb szakaszt néztünk meg, majd tervek szerint haladtunk a pisztrángos felé. Repült az első néhány dobás, de nem történt semmi, így mentünk tovább. Egy helyre nem pazaroltunk sok időt, ugyanis hosszú szakaszt terveztünk bejárni, ráadásul a tapasztalat azt mutatta, hogy ahol nincs hamar jelzés a halaktól, ott jó eséllyel nem is lesz később sem.DomiSorra haladtunk a jónak tűnő részeken, de halra utaló nyomott nem találtunk, se légyre, se wobblerre. Kezdtem aggódni, ugyanis legalább egy-két kisebb domolykót fognunk kellett volna eddigre. Egyre inkább úgy tűnt, hogy nem lesz egy halas napunk és amikor pont ezen gondolkoztam, megláttam az első halat. Egy fa gyökere mellett húztam a csalimat és egy kisebb domolykó fordult utána, meg is fogta, de csak annyira finoman, hogy érezni nem éreztem semmit, csak láttam. Megakasztani persze képtelen voltam, többször eljátszottuk ugyanezt, többször utánajött az apró Hornetnek. Vajon hány ilyen “kapásom” lehetett eddig amit észre sem vettem? Amíg ezen merengtem, egy motor közeledett, jött a halőr. Erre a hírre pedig majdnem beleestem a vízbe, szerencsére az utolsó pillanatban sikerült egy fát elkapni, így megúsztam a fürdést. Persze nem a lelkiismeretemmel volt gond, egyszerűen csak megbotlottam egy gyökérben. Miután elköszönt, újabb ígéretes szakaszra értünk és első dobással feldobtam egy vízből kiálló fára a csalimat. Beszakítani nem volt kedvem, így utánamentem. A vízből remekül meg lehetett dobni a felettem lévő részt, ezt ki is használtam. Talán a második dobás után, bevontatáskor egyszercsak megindult a zsinórom. Kapást persze most sem éreztem, de egy kisebb domolykó fűzte fel magát a szakáll nélküli horogra és ezzel meglett első halam. Kicsit megnyugodtam, hogy a belti már elmarad és folytattuk utunkat.
Lassan elérkeztünk a pisztrángos rész határára, Pali szólt, hogy itt már bármi jöhet. Fokozott figyelemmel kémleltem a vizet és megérte, ugyanis egyik dobásomnál amikor ráadásul egy adag levél is ráakadt a horogra, egy pisztrángforma ment utána és csípett bele. Na ennek fele sem tréfa, gondoltam, gyorsan újra dobtam és sikerült is megfogni a pisztrángot. Az érdekes az volt, hogy a kapást itt sem éreztem, de láttam amint a víz alatt elkapja a csalit és a bevágást is jól időzítettem. A fárasztás nem tartott sokáig, gyorsan szákbakerült, majd egy rövid fotózás után vissza a vízbe. Gyönyörű hal volt, nagyon örültem neki, pont ezekért jöttünk. A hangulatom tovább fokozta, hogy néhány méterrel később, egy bedőlt fa mellől egy a saját mércém szerint hatalmas domolykót sikerült kivarázsolni. Ekkor már úgy voltam vele, hogyha több halat nem fogok már akkor megérte eljönni.
Elengedés előttReméltem, hogy rövidesen Pali is fog valami szebb halat, szerencsére erre nem is kellett sokáig várni. Egyszer látom, hogy a távolban hajlik a legyes botja és fáraszt egy szép halat. Nem kapkodta el, nyugodtan viselte minden kitörését amit a lágy bottal szépen kontroll alatt tudott tartani. Néhány perc viaskodás után alátolta a szákot a közel negyven centis sebesnek. Ki sem vettük a vízből, a hálóban néhány fotót lőttünk, majd úszott is tovább.
Kellett ez a siker, mert ezután egy csendesebb időszak következett ismét, néhány apró sügéret leszámítva nem tudtunk semmit fogni. Megálltunk egy frissítésre, ittunk-ettünk majd nekivágtunk a tervezett szakasz legvégének. Pali ismert egy eldugott részt, egy jódarabig kóvályogtunk a gazosban, míg megtaláltuk a patakot, majd rámutatott egy nagy halom fára a vízben és közölte itt lakik egy szép sebes, ő már egyszer megfogta. Na lássuk, dobtam néhány “ismerkedőt”, de nem volt kapás, úgy tűnt közel kell egészen engedni a csalim az akadóhoz. Ezt megtettem és rögtön megindult a zsinórom oldalra. Élvezetes fárasztás következett, a sodrás erős volt és ez halamnak kedvezett. Persze így is sikerült közelhúzni és a szákot alátolni második pisztrángomnak.
A legnagyobbMegköszöntem Palinak a lehetőséget és elindultunk visszafelé. Igencsak elfáradtam eddigre, de úgy gondoltam megérte eljönni, nagyon szép halakat fogtunk. Több helyen láttunk út közben sügéreket, úgy terveztem, hogy ezeken a pontokon még megállunk visszafelé és próbálunk fogni néhány szebbet gumival. Feltettem egy apró tube-ot és azzal vallattam a vizet. Fogtam is néhány nanosügért, de a nagy meglepetés ekkor jött, kapásom volt és a bevágás után még láttam ahogy egy pisztráng fordul le a horogról. Próbálkoztam tovább és néhány dobás után újabb kapás, újabb bevágás, ezúttal azonban jól akadt a horog és sikerült szákba terelni harmadik pisztrángom. Igaz nem volt akkora, mint Palié, de így is a nap hala volt számomra. Ezzel véget ért a közös peca, visszaballagtunk az autóhoz, elköszöntem Palitól aki még továbbment egy másik szakaszra, én pedig nagy vigyorral az arcomon, elindultam hazafelé. Igaz az idei szezonnak már vége, hisz mindjárt itt a tilalom, de jövőre garantáltan visszatérek.

Szabó Zalán

Delalande Sandra: A csukák csemegéje

Posted on szeptember 15, 2011, under Bemutatók.

Ez már megvanA történet valahol ott kezdődött, hogy volt egy kedvenc csatornám, ahol szép békéshalakra rakóztam rendszeresen. Azonban majdnem minden horgászatot ellehetetlenítettek a csukák. Amikor a két méteres vízből asztalnyi területen jöttek fel az apró buborékok, már tudtam, hogy ismét csuka van jelen a pályán. Általában ilyenkor eltűntek a békéshalak, vagy éppen megakasztottam a csukát oldalba így aztán volt is nagy pacsálás.
Ez volt az a pillanat, amikor haragos kedvemben egy ócska pergető botot ragadtam és célzottan a csukákat vettem célba. Az olcsósága miatt választottam akkoriban a gumicsalikat, amiket igencsak megkedveltem. A pergetés előtt sok cikket olvastam el a témában, és így esett a választás a Delalande gyártó Sandra fantázianevű csalijaira. Szimpátia alapján választottam akkor a zöld, zöld-pirosfejű és a fehér színűeket, és nagyon hamar megtanultam használni őket, sőt mi több, olyannyira eredményes voltam velük, hogy beleszerettem a pergetésbe.A választék
Alapvetően azt kell tudni a Sandra csaliról és általában a Delalande gumikról, hogy nagyon lágy, és viszonylag hosszú farokrésszel rendelkeznek. Ennek az a jelentősége, hogy egy csatornán, megfelelő jig fejjel kombinálva oly módon is felkínálhatjuk e csalit, hogy szinte csak egyhelyben táncoltatjuk, vagy óvatosan egy víz alatti akadó közelébe engedhetjük az eredményes felkínálás érdekében. A testrész keményebb, ellenállóbb mint egy átlagos gumicsali, ám szerintem ez inkább előny, mint hátrány. Többek közt egy Sandra gumival akár 4-5 csuka is gond nélkül megfogható, mert a kemény testrészen csak vágások lesznek, de szét nem szakad teljesen. Ha pedig szétrágták a csalinkat, sosem bánjuk, mert az is csak a fogósságát bizonyítja. Megfelelően választott horoggal kombinálva sokszor eredményesebb vele a horgászat, mint a hagyományos twisterekkel. Ennek több oka is lehet. Egyrészt a minősége, felépítése, mozgásának sokfélesége. Másrészt azonban nem mehetünk el a tény mellett sem, hogy drágább, mint egy átlagos twister, így jóval kevesebben használják, így a halak sem ismerik annyira. 5-7-9-12-15 centis méretekben találkozhatunk velük, bár Magyarországon igen szegény kínálat, így leggyakrabban a 7 és a 9 centis változatok a leggyakrabban előfordulok, esetenként persze belefuthatunk ettől eltérő méretekben is a boltjaink polcain. Színek tekintetében a kínálat nagyon széles, több mint húszféle változat ismert, de ezeknek szintén csak a töredéke kapható hazánkban, de mégis azt gondolom, talán nem is baj. Én leggyakrabban csukákat fogtam vele, így arról szeretnék nyilatkozni. A legeredményesebb szín a fluo sárga, bár inkább zöldnek mondanám. Ennek az egyszínű és a piros fejű változata egyaránt bevált, valamint ezen felül nagyon sok csukám harapott a fehér, fehér-piros fejű, és a hagyományos sárga, valamint a fluo piros színű Sandrákra. Csukák mellett azonban sikerült már süllőt, harcsát, sügeret is fognom vele. Amire oda kell figyelni, az a megfelelő horogméret. Ugyanis viszonylag hosszú és vaskos testrésszel rendelkeznek, aminek eredménye, hogy öblös, hosszúszárú horgok váltak be a leginkább e csali esetében. A horog hegye lehet a has fele, és a hát fele is egyaránt, akadós pályán szerencsésebb lehet a felfelé álló horog. Akadás szempontjából hasonlóak a tapasztalatok, nem mondanám, hogy egyik rosszabb lenne a másiknál. Nagyon sok esetben olyan határozottan ragadja meg a csalit, hogy bárhol is van a horog, biztos akadást eredményez.Közelről
Fontos megemlítenem egy-két negatívumot is a teljesség igénye miatt. Az első és legfontosabb, hogy a Behr gyártó Sandrához hasonlító csalija nemhogy hasonló, de teljesen különböző a Sandrától. Keményebb, merevebb farokrészű, furán billegő csali, amire kár pénzt kiadni. Viszont van még egy lényeges dolog, érdemes vásárlás után egy-két Sandra csalit horoggal ellátni még a bolt előtt, ugyanis többször belefutottam már olyan sorozatokba, ahol már a horog elhelyezésekor végigszakadt a gumi a fejrésznél, így teljesen alkalmatlan volt használatra. Szerintem ez abból adódhatott, hogy nem megfelelően, vagy hosszú ideig tárolták.
Használatával kapcsolatban azt kell még tudni, hogy nagy súllyal rendelkezik már egy 7 centis Sandra is. Ebből adódóan szigorúbb bottal lehet eredményesen vezetni, pöckölgetni e csalit, ha nagyobb méretekből választunk. Értem ez alatt, hogy a 9-12 centis Sandrák esetében nem túlzás egy 10-30-as dobósúlyú bot, főleg csatornán, de folyón ettől erősebb botot is használhatunk. Próbaképp ha egy gyengébb bottal vezetjük a csalit, a botspicc bólogatni fog már attól, hogy emelünk egyet a csalin, olyan nagy ellenállást vált ki a lágy farokrész.Harcsa is jött...
Csukázás során a lassú tekerés és gyors belepöccintés és újra lassú tekerés szokta kiváltani a rávágást a Sandra csalival horgászva, míg süllőzés esetén inkább a fürészfogas vezetés vált be nekem leginkább. Ekkor a csalit lassan emelem, és a visszaengedés közben tekerem. Sokszor a lefelé eső Sandrára üt oda a süllő, így fontos, hogy a bot leengedése közben is megfelelő legyen a kontaktus. Sügerezéshez az 5 centis változat a nyerő, ehhez a micro jigeket használom, s bár egy kicsit sutábbak a kis Sandrák farokrészei, a rövid szárú kis horoggal kombinálva mégis legalább olyan eredményesek, ha nem eredményesebbek lehetünk, mint a hagyományos twisterekkel. Tapasztalatim szerint nincs szembetűnő különbség a csali mozgásában sem fonott kontra monofil zsinór, sem semmilyen előkét használva sem.
Végezetül két történetet szeretnék még elmesélni, melyek a Sandra gumikhoz kapcsolódnak. Az egyik még évekkel ezelőtt történt, miszerint az akkori kedvenc csatornámon ősszel megvadultak a csukák és lázas táplálkozásba kezdtek. Ekkor boldog boldogtalan járt, ki több, ki kevesebb sikerrel fogta a csukákat. A kifogott halak híre gyorsan terjedt, ezért sokszor volt tömeg a parton. Egy borongós délelőttöt szántam a pergetésnek én is, és a tömeg miatt egy bedőlt fa mellett jutott csak normálisnak mondható hely. E hely már néhány dobás után adott csukát, sőt számszerint összesen kilencet a délelőtt alatt, pedig alig volt nagyobb a hely egy asztalnál.A nagy csuka
Másik történetem Bugaszeghez kötődik tavalyról. Barátaimmal hosszasan szórtuk a vizet csónakból, de értelmes hal nemigen akadt. Minden mindegy alapon délután egy nagy fluo piros Sandrát akasztottam fel, és a nádfal felé dobtam egyet. Néhány tekerés után jókora elnehezülős kapással jelentkezett életem csukája, amelyet sajnos a mérleg hiányának okán nem mértünk, de 5-6 kilósra saccoltunk. Egy akkora hallal küzdeni már komoly dolog, de még komolyabb, hogy az addig süketnek vélt víz milyen nagylelkű tud lenni egy jól megválasztott csali hatására.

Karácsony András

Dég, keszeg, miegymás

Posted on szeptember 12, 2011, under Horgásztörténetek.

PotykaAmióta a kánikula tartotta magát, nem igazán sikerült normális halakat fognom. Próbáltam én békéshalazni és pergetni is, de valahogy nem jött össze semmi. Egy-egy kisebb süllő beköszönt, de sok volt a betli is.
Amint viszont bejött a hűvös, vártam, hogy legyen egy szabad napom, amikor leülök végre normálisan. Először ugyan egy helyi tavat néztem ki, de szerencsére időben megnéztem, hogy milyen, és a tóból hiányzó egy méter víz kellőképp messzire zavart onnan. Így aztán összepakoltam mindent, és kényelmesen átmentem Dégre.
Nem voltam szép látvány, de azért leírom. Bal vállamon a botzsák, ebben a rakós és még 3 bot, jobb vállamon a láda, és a kezemmel húztam egy kiskocsit, amin vödör csalikkal, apróságokkal, 3 kg Tímár big fish, és egy hátizsák. Szerintem némelyik szemlélőnek átfutott az agyán, hogy egy hétre megyek. Pedig nem, csak mindenre fel szerettem volna készülni, kivéve a pergetés. Szándékosan hagytam a kocsiban, hogy ne is legyen meg a kísértés, a sorozatos betlik miatt.
Próbáltam helyet választani, de idétlen módon ültek le a helyi húshorgászok. Cucc itt, bedobva arra. Mondom, sebaj, megyek innen messzire. Mentem is. A tó legtávolabbi csücskébe. Beállítottam a ládát, „darát” kevertem, rakóst összeraktam, mindezt higgadtan, lassan, hiszen enyém a nap, nem hajt a tatár és vihar sem.Horgászhely
Miután bepoharaztam pár gombóc etetőanyagot 10-kor, megállapítottam, hogy nagyon csendes a víz. Az első két óra elmélkedéssel telt, már kezdtem azt hinni, hogy vesztes nap lesz. Ám a csendet egy 30 dekás dévér törte meg délben. Mondom ez jó jel, kitartok akkor a rakós mellett. Ráetettem, és vártam. De nem volt kapás, illetve volt, de csak beleúszások, mert millió hal túrt az etetésen. Ekkor egy hirtelen ötlettől vezérelve vékonyabbra (0,13) cseréltem az előkét, és a 14-es méretű 1310N horogra előkerestem a láda mélyéből a Berkley műszúnyogot, amit még idén nemigen használtam, és a két döglődő csonti mellé tűztem. Ekkor varázsütésre megindultak a halak, nem győztem szákolni, etetni folyamatosan. A szomszédok felől érezhető volt a feszültség, mert egy bottal többet fogtam, mint ők 6 bottal hárman. Ütemesen, szinte minden betolásra jött egy dévér, kárász, esetleg kisponty. Szerencsére dévér jött a legtöbb. Mindenesetre nagy élmény volt a kilósforma pontyok terelgetése a 1,4mm-es tömör gumival, vékony előke-kis horoggal. Soha nem horgásztam még itt ilyen jót, és java még eztán jött.Zsákmány
Kigondoltam, hogy még egy süllő sem lenne rossz, ezért felszereltem a Stradivari Carp Float botot egy sima tirolifás szerelékkel. De kishalat fogni Dégen? Szinte lehetetlen. Nekem sem sikerült ma. Kettőkor úgy döntöttem, hogy megvan az 5 kiló békéshal, a következő halat feláldozom, vágok egy filét, és bedobom süllőre. Feltéve, ha nem ponty lesz a következő hal. Kárász jött. Már épp vágtam volna a halat a késsel, amikor az egyik bal oldalamon lévő horgász szólt, hogy inkább ad kishalat. Nekiadtam a kárászt, s döglött kishalak közül a legnagyobb, kb 10 centis dévért választottam. Gondoltam, ha már süllő, ne az apraja, és élőhalat nem akartam, nehogy csuka jöjjön. Slendrián módon alulról pöccintettem vagy húsz méterre a döglötten fűzött dévért a teljesen jellegtelen helyre. Miután felraktam a kapásjelzőt, feltűnt, hogy a zsinór befűzése közben kihagytam egy gyűrűt. Ekkor átfutott az agyamon, hehe milyen jó is egy rövid bot, vagy éppen a rakós, de beletörődtem, nagy baj nem lehet. A történet máshogy alakult. Egyszer csak megindult a kapásjelzőm, majd kirántotta a kigumizott zsinórt, és csak vitte-vitte. Nem is vártam, mert mire odaléptem már elcsent vagy 5 métert, egyből bevágtam, amint felvettem vele a tempót, mert hát igencsak rohant el tőlem. Bevágáskor éreztem hogy jó hal, de csukára, harcsára gyanakodtam, főleg mert a part mellett sem akart feljönni. Aztán nagy sokára feljött, de akkor meg azon aggódtam, hogy hogyan veszem ki a keszeges merítőfejjel. Főleg, hogy nagyon hevesen küzdött. Nehezen merítettem meg, úgy kellett belerázni a farkát. De meglett, egy jó 2,5 kilós, hatvanpár centis süllő volt a tettes. Ekkor szemem sarkából elnéztem a szomszéd fele, aki adta a kishalat, és elérkezettnek láttam az időt a pakolásra. Nyilván nem bántott volna, de a gutaütés jó eséllyel kerülgette.Szép süllő
Összegzésül annyit szeretnék kiemelni, hogy nagyon fontos egy ilyen horgászat során, hogy ráérezzünk arra, hogy mi az a plusz – jelen esetben a finomítás és a műszúnyoglárva – amit az adott helyzetben meghozza a halat, ám nem szabad elmenni amellett sem, hogy az ütemes etetés mennyire fontos. A délelőtti hal nélküli időszak lényegében egy alapozás volt, 20 percenként egy-egy tojásnyi gombóccal, majd pedig a délutáni 5-10 percenkénti gombóc betolása tartotta egy helyben a terülj terülj asztalkámról falatozó halakat. Ja és a süllő? Néha a szerencse nagy segítségünkre van, de a helyes csaliválasztás jelen esetben már félsikernek számított.

Karácsony András