Archive for február, 2010

Téli pickerezés

Posted on február 22, 2010, under Horgásztörténetek.

Zsákmány egy részeA tél makacsul kitartott február közepéig, de szerencsére eljött az első fagy nélküli éjszaka. A vastag hótakaró rögtön olvadni kezdett és ez reményeim szerint felpezsdítette a Nádor csatorna lakóit. A jeget ugyan már rég elvitte az ár, azonban a halak kapókedve is elúszott, barátaim és én is többször betliztünk az utóbbi időben. Közben megkezdődött a csukatilalom és ezzel nálam a pergetési szezonban is a szünet, ugyanis a domináns ragadozó a csuka, így jobb nem zaklatni őket.
A vízpart teljesen kihalt volt, a ködös, esős idő hétköznap ritkán vonz sok embert a partra. Ez persze kapóra jött, hiszen szabadon választhattam meg a helyet, ráadásul a többi horgász ricsaja sem zavarja a halakat. Alig foglaltam el a kiválasztott helyet, megjött András is és egymás mellett kergettük a halakat, azonos módszerrel. Ez a módszer a picker volt, melyet nem bonyolítottam túl, egy sima gubancgátlós szerelékre csonti csali és némi fagyasztóban megmaradt etetőanyag (TopMix Feeder Method Mix + feeder aroma + csonti) került. Külön etetést nem csináltam, csak amennyi a kosárba fért és a szemközti törést horgásztam meg. A halak meglepően aktívak voltak, hamar megtalálták a kosarat és sok beleúszást és csipkedést mutatott a spicc. Több üres bevágás után megjelent az első hal egy ezüstkárász képében, ami ráadásul nem is volt kicsi. Ezen meglepődtem, ilyen hideg vizben ritkán találkozik velük az ember, inkább a bodorka és a karikakeszeg a jellemző. Közben Andrásnak is beindultak a halak és felváltva szedegettük őket. Persze a rossz ütemű bevágásból jóval több volt, ritkán sikerült az apró rántásokat megfogni. A dolgot nehezítette az is, hogy az áradó víz rengeteg hordalékot hozott és ezek állandóan fennakadtak a zsinóron és ezzel rontották a szerelék érzékenységét.
A hosszú telet jól mutatta a madarak viselkedése is, több kócsag, gém és jégmadár is őrjáratozott a környéken halakra vadászva. A legtöbb víz még be van fagyva, kevés lehetőségük van zsákmányszerzésre és így igencsak bátrak lettek. Az egyik kócsag odáig merészkedett, hogy velünk szemben a másik parton kezdett el halak után kutatni és jóformán az etetésünkre csapott le egy-egy halra, míg az egyik jégmadár a közeli híd pilléréről riogatta a sekélyben úszkáló apróságokat. Már ezért a látványért érdemes volt kijönni, azonban hamar kizökkentett ebből az idilli állapotból bennünket néhány horgász. Nemcsak a madarak voltak bátrak, hanem jónéhány “sporttárs” is, akik a tilalom ellenére nyiltan felvállalták a csukázást. Volt olyan aki még csalihalat is próbált kérni, még azután is, hogy közöltük vele, tilalom van. Természetesen nem kapott és remélem nem is sikerült neki fogni…Bodorka
A halak étvágya közben nem csillapodott, én pedig kisérletezésbe kezdtem. Lekerült a csonti és egy Nagy Ponty izesítésű pontypellet került a helyére és repült is vissza a szerelék. Nem kellett sokáig várni és egy méretes kárász vette fel a csalit jelezve, hogy ez is jó választás volt. Ezután viszont csökkent az érdeklődés, jó eséllyel csak kisebb halak voltak a környéken, így visszaváltottam a csontira. A kárászok mellett szépen jöttek a bodorkák is és egy-egy karikakeszeg is becsúszott. A nap meglepetéshala egy kisebb süllő lett, mely szerencsétlenségére rosszkor volt rossz helyen és kívülről akadt neki a csontis horog. A meglepetés azért is volt nagy, mert a picker mellé betettünk egy-egy botot halszelettel is süllőt remélve, de hiába dobáltuk körbe az összes szóba jöhető helyet, egyetlen kapás nem volt, pedig jelenlétük bebizonyosodott.2010-02-18_sullo
Hamar eltelt a nap, hideg is volt, mindenünk csupa víz lett, így a napnyugtát már nem vártuk meg, egy órával előtte eljöttünk. Összességében remek kezdés volt a békéshalas pecában, 22db halat fogtunk ketten, igaz ez nem túl sok, de ha hozzáveszem az elrontott kapásokat is, akkor már látható, hogy a halak étvágyuknál voltak és remekül szórakoztunk. Remélem a folytatás is hasonló lesz!

Szabó Zalán

Horgászvizek: Pátkai horgásztó

Posted on február 12, 2010, under Bemutatók.

Mederfotó a kifolyótólA Székesfehérvár közelében lévő falu elsősorban a víztározójáról ismert, azonban nem ez az egyetlen horgászvíz található Pátkán. Választhatjuk a Róth Tamás tulajdonában lévő 6.5ha területű magántavat is, mely a település ellenkező oldalán helyezkedik el. Az utóbbi két évben rendszeresen megfordultam a parton és bár biztosan vannak akik nálam jobban ismerik a vizet, annyi ismeretet már sikerült összegyűjteni, hogy azoknak érdekes legyen akik még sosem vagy csak néhányszor jártak itt.
A tó megközelíthető a 811-es út irányából, a faluba érve az első lehetőségnél jobbra kell fordulni és az utat követve kiérünk a partra. Rögtön két tavat is találunk itt, a jobb oldali egy nevelő tó, melynek partján lakik a tógazda, míg a bal oldalon pedig a horgásztó található. Ez utóbbiról írnék bővebben, ugyanis ezen a tavon lehet elsősorban horgászni, itt vannak kialakított helyek. A parkolóból két irányba indulhatunk el, az egyik rögtön balra a tó ezen oldalán, itt egy nagy stégbe botlunk, majd tovább haladva kisebb stégek sora következik. A másik irány pedig a két tó közötti gáton vezet, ezen túljutva viszont hagyományos horgászhelyek következnek, illetve 3 esőbeálló is található. A vízmélység változó, a parkolóhoz, illetve a szigethez közelebbi rész a sekélyebb és itt némi akadó is található, míg a tó hátsó vége pedig a legmélyebb, itt akár 4 méteres vízmélységgel is találkozhatunk. A part a legtöbb helyen gyorsan mélyül és utána viszonylag egyenletes, így érdemes vigyázni a parton, nehogy meglepetés érjen valakit. Középen pedig egy pici patakmeder húzodik végig, ez jól látszódik a képeken.
Halállományát tekintve a tó viszonylag változatos, a békés halak tekintetében a ponty, amur és dévérkeszeg hármasra számíthatunk leggyakrabban, a ragadozók közül pedig a csuka és a süllő a legvalószínűbb, de harcsába is könnyen belefuthatunk. Természetesen a halfajok sora itt nem ér véget, van a tóban ezüstkárász, bodorka, vörösszárnyú keszeg, sügér és sneci is, legalábbis ezek azok a halfajok amiből még sikerült zsákmányolnom. Ez persze nem zárja ki a még további fajokat, de túl sok egyéb hallal nem fogunk találkozni.
A tavat elsősorban a pontyhorgászok látogatják, akik elsősorban a kapitális példányokat keresik. Túl sok apró nincs is benne, 3kg alattit nem nagyon láttam mostanában. A halak nagyrészét már többször kifogták így rendkívül óvatosak és nehéz megfogni őket. Ennek megfelelően gyakran láthatunk sátrakat a parton, sokan több napra jönnek és folyamatosan etetnek, így próbálják becsapni őket. Ha sikeresek szeretnénk lenni, akkor próbáljuk meg azokat az időszakokat elcsípni amikor kevesen vannak, ilyenkor a halak bátrabban táplálkoznak és a nagyobb halak is kijönnek a part közelébe. Ezen kívül még az erősen szeles idő is kedvező szokott lenni. A legnagyobb kifogott ponty amiről hallottam az 18kg-os volt, de a tógazda elmondása alapján van benne ennél lényegesen nagyobb is. Pontyon és amuron kívül célzottan még a dévérkeszegre érdemes horgászni, kifejezetten sok van belőlük és a hagyományos csalikkal jól foghatóak. Igaz nagy példányokat még nem láttam, de a 20-25cm közötti méret az általános és néhány óra alatt komoly mennyiséget is lehet fogni belőlük.
Ragadozók terén már egy picit más a helyzet, bár a tóban van belőlük szép számmal, de a sok pontyhorgász és a tó mérete és kialakítása miatt gyakran nehéz a jó helyeket meghorgászni. Az igazi megoldást a csónak jelentené, de ennek használata inkább csak a nyugodtabb időszakokra korlátozódik a sok horgász miatt. Ettől függetlenül így is születnek szép fogások, süllőből olyan 5kg-os méretig bármekkora jöhet, míg csukából van a tóban 10kg feletti példány is. A harcsaállomány változó, a tó kisebb mérete miatt túl sokat nem tud eltartani. Kisebb példányokba ugyan bármikor beleszaladhatunk, de ha valaki nagyobbat szeretne, érdemes érdeklődni a tógazdánál az aktuális lehetőségekről.
A tó rövid idő alatt az egyik kedvelt helyemmé vált, a halállomány remek, a környezet szép és rendesen karbantartott. A tógazda és családja rendkívül kedves emberek, nyitottak minden igényre és lehetőségük szerint igyekeznek minden kívánságot teljesíteni. A tó fejlesztése elsősorban a nagyhalas irányba halad, jelenleg erre van a legnagyobb igény és aki kedveli ezt a fajta horgászatot vagy csak szeretne egy jót dévérezni, az bátran keresse fel a tavat, nem fog csalódni.Mederfotó a szigetről

Szabó Zalán