Archive for október, 2009

Hétköznapi csukázás

Posted on október 26, 2009, under Horgásztörténetek.

CsukaBenne járunk már bőven az őszi csukaszezonban, hétvégente korán megtelnek a legnépszerűbb helyek és sokan élő kishallal próbálnak túljárni a rablók eszén. Ritkán horgászom ezzel a módszerrel, viszont mostanában sokat pergettem és már vágytam egy leülős, nyugodt pecára. Szerencsére az elmúlt héten szabadságon voltam, így hétköznap is volt szabadidőm, amit ki is használtam. Ilyenkor kevesebb a horgász és nemcsak a kinézett helyet könnyebb megszerezni, hanem a kisebb nyomás miatt a halak kapókedve is jobb.
A választásom most a Nádor csatornára esett, ebéd után értem ki és szerencsére a kiszemelt helyemen nem ült senki. A vízszint elég alacsony, de az elmúlt napok esőzése miatt zavaros is volt egyben. Az eső szerencsére már nem esett, de kifejezetten hideg és enyhén szeles időjárás fogadott. Két botot hoztam magammal, egy spiccet csalihalat fogni, és egy orsósat a csukázáshoz. Szerencsémre az egyetlen horgász a parton épp csomagolt és nekem adta a megmaradt kishalait. Ebből gyorsan visszaengedtem az egy szem szép sügért és a szivárványos ökléket, így maradt némi razbórám, snecim és kárászom. Először megszereltem botom fenekezőre és a legnagyobb küszt feltűztem és a part szélébe dobtam, várva a kapást. Úgy gondolkoztam, hogy az élő halas csukázás ritkán pörgős, ezért kihasználom az alkalmat és próbálok egy jó adag csalihalat fogni a fagyasztóba, ugyanis a készleteim eléggé ki voltak fogyva. Kevertem egy kis darát amit dobtam etetés gyanánt, majd csontival és pinkivel próbáltam apróhalat fogni. Ez az ami nagyon nem akart sikerülni, újra és újra úsztattam az úszót, de nem ráncigálta egyetlen hal sem.
Egy jó fél óra és némi ráetetés után partra került egy vezérküsz és nem sokkal később egy szép bodorka. Ez utóbbit feltűztem a sneci helyére és ment vissza a szerelék. Kapást ezután viszont egyik boton sem sikerült kicsikarni, pedig a fenekezővel is körbedobáltam az előttem lévő terültet, illetve a spiccel is próbálkoztam különböző távokon és mélységekben. Telt-múlt az idő és elgondolkoztam, hogy mit kellene változtatnom, mert a jelenlegi helyzet nem sok jóval kecsegtetett. Olyan 10-15 méterrel feljebb volt még néhány nádszál ami belelógott a vízbe, gondoltam megnézem közelebbről. Áttelepítettem a csukás botot és visszamentem snecizni. A folyamatos etetésnek hála megérkeztek a snecik és megindultak a kapások. Közben egyszer oldalra pillantottam és meglepődve láttam, hogy a fenekezőn a jelző leesett, ami azt jelenti, hogy kapás van. Gyorsan odarohantam, visszaváltottam a felkapókart és óvatosan megemeltem a botot. A reakció nem maradt el, hirtelen megindult a zsinór és a botom hajlott rendesen. Egyértelműen csuka volt a horgon, ráadásul jó erőben, szép kirohanásokkal nyitott. Persze miután nem volt egy nagy példány, hamar kitombolta magát és sikerült a szákba csúsztatni. Egy 47cm-es szép példány volt, látszott rajta, hogy nem kellett nélkülöznie. Sajnos a horgot is sikerült mélyre nyelnie, a horog szára a gyomrából kandikált ki. Nem terveztem, hogy halat viszek haza, általában nem is szoktam és nekiálltam az operációnak. 5 perces próbálgatás után szerencsére sikerült úgy kifordítani a horgot, hogy látszólag semmi baja nem volt, így elengedtem. Nagy lendülettel startolt el a kezemből, remélem túlélte.
Több bodorkám már nem volt, így visszatértem a sneci csalihoz. Továbbra is próbálkoztam a különböző helyekkel, de kapást már nem sikerült kicsikarnom. Így is elégedetten távoztam, ugyanis időközben szépen megtelt a part, ahogy a munkából szállingóztak haza az emberek, az első útjuk ide vezetett, azonban senkinél nem láttam egyetlen rablót sem. Közben pedig a hűtőt is sikerült megtöltenem apróhallal, így lesz mivel süllőznöm ha megjön a kedvem.

Szabó Zalán

Apró örömök

Posted on október 21, 2009, under Horgásztörténetek.

Bot és csaliImádok pergetni, azonban vannak időszakok amikor semmi nem jön össze és hiába dobálunk órákon át, ráadásul több alkalommal, a víz süket marad. Ilyenkor a lelkesedés fenntartása nem könnyű dolog, ekkor a legkisebb hal kifogása is nagy örömet szerez. Így jártam én is nemrég, több sikertelen próbálkozás után egy apró süllő törte meg a csendet és nagyon tudtam neki örülni. Ennek a halnak a történetét fogom most elmesélni, tartsatok velem.
Egy vasárnap délután látogattunk ki barátnőmmel a Pátkai horgásztóra pergetés címszóval, szerettem volna már fogni valamit. Az időjárás nem volt túl kedvező, kifejezetten erős szél volt, de szerencsére a nap időnként kibújt a felhők mögül, így a hideg még épp elviselhető volt. Szokásomhoz híven a stégeken próbálkozom először, ugyanis ezek előtt lankás a meder és ide gyakran beállnak a rablók. Mélyretörő wobblerekkel kezdtem és kocogtattam a feneket a sarki stégen. Jópár csalit és színt is végigpróbáltam, de egy hatalmas tavi kagylón kívül, mást nem sikerült zsákmányolni. Ennek helyét viszont alaposan megjegyeztem, bár a kagyló túl nagy volt egy ponty számára, de több hasonló elakadás után sejthető, hogy egy egész telepre bukkantam, nem tartom kizártnak, hogy kisebbek is tartózkodnak itt, akkor viszont érdemes lesz egyszer rápróbálni.
A víz csendesnek tűnt, a pontyok nem ugráltak és a rablók sem mutatták magukat. A tavon is kevés volt már a horgász, közeledett a hétfő, ilyenkor már a bojlisok is gyakran összepakolnak. Így viszont sok volt az üres hely, lehetett próbálkozni a többi stéggel is. Elindultunk tovább és a már szokott módszerrel faggattam a vizet. Rávágás továbbra sem volt  a szél ha lehet még tovább erősödött és elkezdtünk fázni. Jött a mentő ötlet, menjünk át a szemközti sekély részre, ott hátba kapnánk a hideget, talán jobban bírnánk. Emellett szemmel láthatóan a mély részeken nem találtunk egyetlen éhes rablót sem, sokat nem kockáztattunk.
Átsétáltunk a két tó közötti gáton és megálltunk rögtön az első horgászhelyen. Ez a tó talán legsekélyebb része, jó ha fél méteres itt a vízmélység. A mélyretörő wobblerek itt visszakerültek a táskába, és némi kisérletezés után rátaláltam a megfelelőre, a Rapala SSR-7-S-re. Épp olyan mélységben jött, hogy néha érintette a feneket, kis port kavarva, de folyamatosan lehet húzni. Rövid vizsgálódás után láttam némi kishalmozgást, ezt jó jelnek vettem, illetve dobástávon kívül látszott, hogy mozognak a süllők, ugyanis többször láttam sneciket szétugrani. Dobáltam szorgalmasan, még egy szintén távoli csukarablást is végignéztem, de nem volt eredmény. Már kezdtem feladni a dolgot, amikor fahalam furcsán kezdett mozogni, melyre egy erős ütéssel válaszoltam. Egy apró süllő csapott rá csalimra a part közelében, fröcsögött szegény rendesen, de kis súlya miatt semmi esélye nem volt. Partot érve megmértem, 24cm volt csupán, a wobblert sem tudta elnyelni, a hármashorgok már nem fértek bele a szájába, épp csak a szélén akadtak.
A hal visszaengedése után még dobáltam néhányat, majd továbbálltunk a szomszédos beállóba. Ettől a résztől kicsit tartottam, ugyanis itt torzsás a terep, könnyebben bennt marad a csali. Ide azonban a lemenő nap fénye még idesütött és eddigre már jól átfáztunk, szükség volt a melegítő sugarakra. A snecik itt is ugráltak szét az arra járó süllők elől, sajnos szintén elérhetetlen távolságban. Csónakért menni már nem volt kedvünk, így újabb akció hiján rövidesen befejeztük a horgászatot. Nem volt túl produktív nap, de van amikor egy ilyen kis csöppség is feldobja az ember kedvét, most is ez történt.Süllőcske

Szabó Zalán

Bugaszegi túra

Posted on október 9, 2009, under Horgásztörténetek.

CsukaNemrég egyik barátom feldobta ismerős körben, hogy mi lenne ha elmennénk egy egésznapos pergetésre Bugaszegre. Sokáig nem kellett győzködni senkit, rövidesen összeállt a négy fős csapat és október első szombatjára meg is beszéltük a találkozót. A tavon még egyikünk sem járt, de természetesen olvastuk az év elején itt megrendezett pergetőverseny eredményét és reméltük, hogyha máshol nem is, de itt tudunk jópár csukát fogni. A siker érdekében még két csónakot is foglaltunk és bizakodva vártuk a nagy napot.
Az indulás egy kicsit nehézkesre sikerült, előző este későig dolgoznom kellett, majd minimális alvás után egy enyhébb hasmenéssel is megküzdöttem, de szerencsére így is csak 20 percet késtem a reggel 7-re megbeszélt találkozóról. A többiek eddigre már elfoglalták a csónakokat és már csak be kellett pakolnom és evezhettünk is kifelé. Előzetesen begyüjtöttünk sok információt a tóról, azt tudtuk, hogy a szárazság miatt egy bő fél méter víz hiányzik az egyébként sem túl mély tóból és kaptunk néhány tippet, hogy hol érdemes próbálkozni. Az első megállónk az északi oldalon, közel a kikötőhöz történt és itt kezdtünk el dobálni. Szecsi, akivel egy csónakban voltam gumikat, illetve villantókat tervezett használni, így én maradtam a wobbleres botomnál, gondoltam jobban fel tudjuk térképezni a halak izlését ha különböző csalival horgászunk. Elővettem a GT színű Salmo Zippert, felcsatoltam és repült is a nád elé. Rövidesen egy apró koppintás jelezte, hogy a rablók mocorognak, azonban hal nem lett belőle, inkább csak egy kis érdeklődés. Néhány dobás múlva azonban már határozottabban odanyúlt, ez elég volt az akasztáshoz és rövid idő alatt a csónakba sikerült emelni egy 50cm-es csukát. Jól indul a nap gondoltam, gyorsan visszaengedtem és lelkesen dobáltam tovább. Volt még néhány apró pöccintés, de a halfogás szünetelt így úgy döntöttünk, hogy továbbállunk és elindultunk a hátsó nádasos rész felé.
Megálltunk több helyen is, de a vízmélység jó ha fél méter volt maximum. Mindenhol dobáltunk egy picit, de sokáig nem időztünk sehol, mert nem nagyon bíztunk ezekben a sekély részekben, ráadásul érdeklődés sem volt. A nádasos részhez már el sem jutottunk a zörgős csónakunkkal, mert barátaink eddig már a villanymotorral körbejárták a tavat és mesélték, hogy ugyan sok a hal arrafelé, de a csónak elijeszti őket a jó 30cm-es vízben. Így inkább kieveztünk a nyílt vizre, majd egyre közelebb jöttünk a keleti oldalon lévő nádashoz. Ezen a részen több időt töltöttünk, ugyanis a másik csónakba itt emelték be a harmadik csukát. A csalikkal sokat kisérleteztem, de a hagyományos wobblereket nem igazán lehetett használni, mert állandóan fennakadtak rajtuk a fenékről összeszedett növénydarabkák és lebutították a mozgásukat. A Zippert ez nem igazán zavarta, így ezt használtam a legtöbbet. A zavaros víz miatt a GT szín volt a favorit, de ekkor több rávágás is volt a PBO szinűre is, sajnos egy sem akadt, nagyon óvatosan kaptak a halak.
Jobb híján továbbálltunk és megcéloztuk a tó északkeleti sarkát. Azt tudtuk, hogy az északi oldal a legmélyebb, ráadásul az a sarok eléggé be volt nőve és így jó búvóhelyet biztosítva a halaknak. Már az bizakodva töltött el, hogy megriasztottunk egy jégmadarat, bár enélkül is biztosak voltunk benne, hogy itt több csuka is lapul. Erről hamar meggyőzödhettünk, ugyanis Szecsi gumihalának farka bennmaradt egy éhes szájban, valami leharapta. Nem sokkal később viszont sikerült egy csukát akasztania és megszákolni mely fehér twisterre megéhezett meg. Közben a wobblerekre semmilyen érdeklődés nem volt már, így úgy láttam, hogy elérkezett az idő a botcserére.
Kieveztünk a kikötőbe, kicsit kinyújtóztattuk elgémberedett tagjainkat, megebédeltünk majd visszaindultunk és mostmár mindketten gumis bottal. A délelőtt folyamán arra rájöttünk, hogy mindenképpen az északi oldalt érdemes vallatni, itt fogtunk mi is, illetve másokat is itt láttunk csukát fotózni. A tervünk az volt, hogy a kikötőtől elindulva szépen végigmegyünk ezen az oldalon és alaposan meghorgásszuk a part környékét. Rögtön az első helyen Szecsi ismét akasztott egy szép csukát, ez már 64cm-es volt és ezt most egy pirosas-sárgás twisterrel tette. Lelkesen dobáltunk tovább, de számomra teljesen süketnek tűnt a víz. Egyetlen koppintás vagy érdeklődés nem volt, míg nem sokkal később társam már a harmadik csukáját emelte a csónakba egy fehér duplafarkú twister segítségével. Újabb métereket haladtunk tovább, szerencsém továbbra sem volt, viszont Szecsi szériája folytatódott, negyedik csukáját akasztotta és fárasztotta ki, amely egy szép 3.5kg-os és 74cm-es példány volt. Egyik szemem sírt, a másik nevetett, bosszantott, hogy nem tudok kapást kicsikarni, de közben örültem Szecsi szép halainak, ez utolsó ráadásul élete legnagyobb csukája is volt egyben. Ez is a kedvenc pirosas-sárgás twisterére harapott, úgy látszik ez ma bejött a halaknak.Csuka
Jócskán bennt jártunk már a délutánban, a kapások is elültek, de szerencsére az időjárás továbbra is kegyes volt hozzánk. A nap melegen sütött és a szél is csak mérsékelten fújt ha fújt, ennél jobbat kívánni sem lehetett volna. Ekkorra már nagyon elfáradt a csapat, ráadásul a fogások sem úgy alakultak ahogy terveztük, egyedül Szecsi négy csukája számított jó eredménynek, mi hárman csak négyet fogtunk összesen, azok sem voltak túl nagyok. Becsülettel azért végigdobáltuk még a napot, de újabb hal már nem akadt senki horgára és napnyugta előtt csomagoltunk. Összességében érdekes és tanulságos nap volt, bár a fogások elmaradtak a várttól, de így is örülök, hogy elmentünk. A tó szemmel láthatóan nagy nyomásnak volt egész évben kitéve, a fogott halak mindegyikén több sérülést láttunk, jó eséllyel összetörték már magukat néhányszor a kemény csónakdeszkákon, illetve volt amelyikből hármashorgot vettünk ki és volt olyan amelyiknek a szájából elharapott zsinór lógott ki. A helyzetet a rettentő sekély víz is bonyolította, a halakat így nagyon könnyű megzavarni és ilyenkor jóval óvatosabbá válnak. Ettől függetlenül remélem egy kedvezőbb vízállás idején visszatérünk még ide, hisz rengeteg hal van a tóban és előbb-utóbb biztos megtalálnánk a kulcsot hozzájuk.Bugaszeg

Szabó Zalán

Szieszta helyett

Posted on október 5, 2009, under Horgásztörténetek.

CsukaA pergetőhorgászok gyakran a hajnali vagy az esti órákat célozzák meg, mondván akkor jobban eszik a hal. Persze ez sok esetben igaz is, azonban időnként a nap közepén is eredményesek lehetünk, érdemes ilyenkor is próbálkozni. Így tettem én is, ebéd után volt néhány óra szabadidőm és kimentem a Nádor csatornára egy picit dobálni. A nagyhörcsöki szakaszra mentem, ezt a részt könnyű megközelíteni autóval és ha kevés az idő ez egy fontos szempont. A híd környéke már foglalt volt, így egy picit feljebb álltam meg és nekiálltam a horgászni.
Első csalinak a Salmo Zipper került fel, GT színben, mostanában szeretek ezzel kisérletezni és eddig úgy tűnt a halak is kedvelik. Néhány dobás után, a part szélén volt egy rávágásom a behajló nádszálak alól. Gyors bevágást követően jó kis ellenállást éreztem és rögtön emeltem egyet a boton. Miután közel volt az eset, sikerült a halat annyira megemelni, hogy megláttam, egy bőven méretes csuka alakja villant meg, mely csapott egyet és ezzel el is ment. Picit mérges voltam, már nem először veszítek halat ezzel a csalival, a horgokat újra megnéztem, de nem volt velük semmi gond. Úgy látszik legközelebb nagyobbat kell odavágni a halnak, hogy meglegyen.
Sokáig nem bosszankodhattam, egy öreg közelített aki előtte végigdobálta egy körforgóval a környéket és panaszkodott, hogy egész nap senki nem fog semmit. Miután nem először láttam már itt, kifaggattam, hogy miket szokott fogni, de erről nem nagyon akart beszélni, inkább elmesélte, hogy nemrég feltörtek egy autót a híd mellett. Egy fehér furgonnal beálltak az autó mellé úgy, hogy a gazdája nem láthatta és amíg szóval tartották, addig a takarásban lévő autót elintézték. A sztorit az tette hihetővé, hogy egy kékes-zöldes régi Suzukival két gyanús külsejű fiatal állt meg, akik alaposan végignézték a parkolóban lévő autókat, majd ráültek a motorháztetőre és figyelték a horgászokat. Szemmel láthatóan nem a horgászok szerencséje érdekelte őket…
Miután a kéretlen látogatók odébbálltak, én is egy kicsit jobban látható helyre álltam át az autómmal és elindultam felfelé a csatornán. Továbbra is a Zippert használtam és beállóról beállóra haladtam. A víz nagyon csendes volt, a halak közül csak az aprók mozgolódtak. Persze ez nem is csoda, hiszen az évszakhoz képest kifejezetten meleg, napsütéses idő volt, ráadásul a szél sem mozgott igazán. Sajnos a csukák sem mutattak érdeklődést a csalim után, így váltottam. 12g-s Aby Toby kanál került fel réz-fekete színben és ezzel folytattam az utat, vagyis pontosabban ezzel indultam el visszafelé és végigdobáltam újra a már megjárt szakaszt. Elértem egy olyan beállóhoz, ahol utána már egy jódarabon nem volt egy sem, itt megpróbáltam egy trükköt. Eldobtam a csalit lefelé amilyen messze csak tudtam és a csatorna közepét céloztam meg. Ahogy elkezdtem bevontatni, a sodrás viszonylag hamar kitolta a csatorna szélére a kanalat és így a nádfal előtt tudtam végighúzni. Persze sokáig nem értem el a villantóval, ugyanis egy hatalmas rávágással köszönt be egy csuka, akasztásra már nem is volt szükség. Kicsit izgultam, hogy hogy sikerül a fárasztás, ugyanis kifejezetten rövid bottal horgászom és volt bőven nád a vízben és a víz felett is. Szerencsére nem akadt fel semmiben és rövid idő alatt már előttem fröcsögött a hal. Merítés után lemértem, egy 51cm-es szép és egészséges csuka volt a zsákmány, örültem neki nagyon, ez itt már jónak számít. Szegény a csalit igencsak benyelte, a kopoltyúi mellett akadt, de semmi létfontosságú dolog nem sérült. Egy darabig elszüttyögtem a villantó visszanyerésével, melyet végül a kopoltyún keresztül vettem ki és miután az “operáció” sikeres volt, vissza is engedtem a halat.
Ezután már nem volt akció, bár nem is maradtam sokáig. Jól sikerült a rövid horgászat, két óra alatt két kapás és az egyik egy szép csukát eredményezett. Érdemes ilyen rövid időre is kijönni.

Szabó Zalán