Archive for 'Bemutatók'

Filmajánló: Csukaországban jártunk

Posted on május 13, 2010, under Bemutatók.

Csukaországban jártunkA pergetőhorgászok szerelmesei nincsenek horgászfilmek terén elkényeztetve, nagyon kevés ilyen jellegű alkotás jelent meg eddig Magyarországon. Természetesen ezen nem lehet csodálkozni, hiszen a jóval népszerűbb horgászmódszereket bemutató változatokat is nagyon nehéz nyereségesre kihozni, így kevesen is vállalkoznak elkészítésükre. Lukácsi Béla és Kovács Adrián azonban egy svédországi út alatt két legyet ütött egy csapásra, amellett, hogy egy jót horgásztak, elkészítették újabb filmjüket, mely a csukapergetésről szól.
Svédország kedvelt célpontja a csukahorgászoknak, a tengeri öblökben rengeteg él belőlük és itt reális esély van néhány kapitális példány elejtésére is. A forgatás alatt ugyan igazán nagy halat nem sikerült fogni, de így sem kellett szégyenkezniük, ugyanis rengeteget fogtak, főleg csukát zsákmányoltak, de néhány sügér és süllő is szinesítette a palettát. A látványos fárasztások mellett bemutatásra kerültek az általuk használt különböző műcsalik, a hozzájuk használt felszerelés és ami a legfontosabb, megtudhatjuk, hogy ők hogyan vezetik ezeket a csalikat. Úgy gondolom, hogy ez utóbbi a film erőssége, már emiatt érdemes megnézni mind kezdő, mind profi pergetőknek. Az egyik tábor megtudhatja, hogy hogyan érdemes próbálkozni, míg a másik össze tudja hasonlítani saját stílusával, mi a hasonlóság, mit lehetne másképp, jobban csinálni. A műcsalik amelyekről szó volt, az a körforgó és támolygó villantók, gumik, wobblerek és jerk csalik. Azt még fontos tudni, hogy a film az EnergoFish által támogatott, így az általuk forgalmazott termékeket mutatják be, de szerencsére nem a reklám volt az elsődleges cél, csak annyira érintették a témát, amennyire a különböző technikák bemutatásához szükséges. Természetesen a kinti brakkvizi körülmények egész mások a hazai vizekhez képest és külön öröm volt számomra, hogy ezekre a különbségekre rávilágítottak. Elmesélték a különbségeket, hol milyen körülményekben sikerült inkább halat fogni, így az itthoni vizeken is kamatoztathatjuk a hallottakat.
A dicséretek után azért ejtsünk szót a negatívumokról is. Az első és legfontosabb, hogy a film mindössze 47 perc hosszú, ami szerintem nagyon kevés. Persze biztos vagyok benne, hogy nem akarták az összes puskaport egyszerre ellőni, de így is bőven lehetett volna még miről beszélni. A reklámszövegben elhangzik, hogy a Salmo egyik frontembere is szerepel a filmben, azonban ez mindösszesen annyit jelent, hogy néhány képkockán át nézhetjük, ahogy jerkel. Bár tudom, hogy ők is a saját filmüket forgatták éppen, de talán meg lehetett volna oldani, hogy néhány trükköt tőle is elleshessünk.
Összességében azonban mindenképpen pozitív csalódás volt a film, úgy gondolom minden pergetőhorgásznak kötelező darab, ráadásul az 1490 Ft-os ára igazán baráti, mindösszesen egy átlagos műcsali ára. Bár tudom, hogy az internet és a torrent korában sokan csak letölteni fogják, azonban gondoljon bele mindenki, hogy ezt a filmet nem egy nagy és gazdag cégcsoport készítette, így minden eladott darab számít, folytatás csak akkor lesz ha megfelelő példányszámban fogy. Remélem minél többen megveszik, én szivesen megnéznék még jópár filmet tőlük.

Szabó Zalán

Horgászvizek: Pátkai horgásztó

Posted on február 12, 2010, under Bemutatók.

Mederfotó a kifolyótólA Székesfehérvár közelében lévő falu elsősorban a víztározójáról ismert, azonban nem ez az egyetlen horgászvíz található Pátkán. Választhatjuk a Róth Tamás tulajdonában lévő 6.5ha területű magántavat is, mely a település ellenkező oldalán helyezkedik el. Az utóbbi két évben rendszeresen megfordultam a parton és bár biztosan vannak akik nálam jobban ismerik a vizet, annyi ismeretet már sikerült összegyűjteni, hogy azoknak érdekes legyen akik még sosem vagy csak néhányszor jártak itt.
A tó megközelíthető a 811-es út irányából, a faluba érve az első lehetőségnél jobbra kell fordulni és az utat követve kiérünk a partra. Rögtön két tavat is találunk itt, a jobb oldali egy nevelő tó, melynek partján lakik a tógazda, míg a bal oldalon pedig a horgásztó található. Ez utóbbiról írnék bővebben, ugyanis ezen a tavon lehet elsősorban horgászni, itt vannak kialakított helyek. A parkolóból két irányba indulhatunk el, az egyik rögtön balra a tó ezen oldalán, itt egy nagy stégbe botlunk, majd tovább haladva kisebb stégek sora következik. A másik irány pedig a két tó közötti gáton vezet, ezen túljutva viszont hagyományos horgászhelyek következnek, illetve 3 esőbeálló is található. A vízmélység változó, a parkolóhoz, illetve a szigethez közelebbi rész a sekélyebb és itt némi akadó is található, míg a tó hátsó vége pedig a legmélyebb, itt akár 4 méteres vízmélységgel is találkozhatunk. A part a legtöbb helyen gyorsan mélyül és utána viszonylag egyenletes, így érdemes vigyázni a parton, nehogy meglepetés érjen valakit. Középen pedig egy pici patakmeder húzodik végig, ez jól látszódik a képeken.
Halállományát tekintve a tó viszonylag változatos, a békés halak tekintetében a ponty, amur és dévérkeszeg hármasra számíthatunk leggyakrabban, a ragadozók közül pedig a csuka és a süllő a legvalószínűbb, de harcsába is könnyen belefuthatunk. Természetesen a halfajok sora itt nem ér véget, van a tóban ezüstkárász, bodorka, vörösszárnyú keszeg, sügér és sneci is, legalábbis ezek azok a halfajok amiből még sikerült zsákmányolnom. Ez persze nem zárja ki a még további fajokat, de túl sok egyéb hallal nem fogunk találkozni.
A tavat elsősorban a pontyhorgászok látogatják, akik elsősorban a kapitális példányokat keresik. Túl sok apró nincs is benne, 3kg alattit nem nagyon láttam mostanában. A halak nagyrészét már többször kifogták így rendkívül óvatosak és nehéz megfogni őket. Ennek megfelelően gyakran láthatunk sátrakat a parton, sokan több napra jönnek és folyamatosan etetnek, így próbálják becsapni őket. Ha sikeresek szeretnénk lenni, akkor próbáljuk meg azokat az időszakokat elcsípni amikor kevesen vannak, ilyenkor a halak bátrabban táplálkoznak és a nagyobb halak is kijönnek a part közelébe. Ezen kívül még az erősen szeles idő is kedvező szokott lenni. A legnagyobb kifogott ponty amiről hallottam az 18kg-os volt, de a tógazda elmondása alapján van benne ennél lényegesen nagyobb is. Pontyon és amuron kívül célzottan még a dévérkeszegre érdemes horgászni, kifejezetten sok van belőlük és a hagyományos csalikkal jól foghatóak. Igaz nagy példányokat még nem láttam, de a 20-25cm közötti méret az általános és néhány óra alatt komoly mennyiséget is lehet fogni belőlük.
Ragadozók terén már egy picit más a helyzet, bár a tóban van belőlük szép számmal, de a sok pontyhorgász és a tó mérete és kialakítása miatt gyakran nehéz a jó helyeket meghorgászni. Az igazi megoldást a csónak jelentené, de ennek használata inkább csak a nyugodtabb időszakokra korlátozódik a sok horgász miatt. Ettől függetlenül így is születnek szép fogások, süllőből olyan 5kg-os méretig bármekkora jöhet, míg csukából van a tóban 10kg feletti példány is. A harcsaállomány változó, a tó kisebb mérete miatt túl sokat nem tud eltartani. Kisebb példányokba ugyan bármikor beleszaladhatunk, de ha valaki nagyobbat szeretne, érdemes érdeklődni a tógazdánál az aktuális lehetőségekről.
A tó rövid idő alatt az egyik kedvelt helyemmé vált, a halállomány remek, a környezet szép és rendesen karbantartott. A tógazda és családja rendkívül kedves emberek, nyitottak minden igényre és lehetőségük szerint igyekeznek minden kívánságot teljesíteni. A tó fejlesztése elsősorban a nagyhalas irányba halad, jelenleg erre van a legnagyobb igény és aki kedveli ezt a fajta horgászatot vagy csak szeretne egy jót dévérezni, az bátran keresse fel a tavat, nem fog csalódni.Mederfotó a szigetről

Szabó Zalán

Könyvajánló: Zander fishing, a complete guide

Posted on december 18, 2009, under Bemutatók.

Zander fishingMagyarországon a süllőhorgászatról már régóta nem jelent meg átfogó könyv. A módszerek persze fejlődnek, ezekről egy-egy cikkben azért lehet olvasni, de alapvetően igaz, hogy a legtöbben féltve örzik nehezen megszerzett titkaikat. Ez érthető is, hiszen a süllő az egyik legfinomabb halunk és nagyon kevesen engedik vissza, gyakran még az egész pici példányokat is hazaviszik, így állományuk a legtöbb helyen igen alacsony szinten van. Ezen oknál fogva, elkezdtem keresgélni külföldi szakirodalom után, kiváncsi voltam, hogy más országokban hogyan és milyen módszerekkel fogják ezt a szép ragadozót. A nyelvtudásom persze erősen behatárolta a keresést, mindenképpen angol nyelvű könyvben gondolkodtam. Amerikában a süllő egy más alfaja él, így inkább maradtam az angliai kínálatnál és megrendeltem a 2008-ban kiadott Zander Fishing, A Complete Guide című könyvet.
Érdemes tudni, hogy Angliában a süllő tájidegen hal, 1963-ban telepítették be. A csatorna és folyóvíz hálózatban gyorsan elterjedt és ma is ezek a vizek az elsődleges élőhelyei, igaz már néhány tóban is megtalálhatóak. Sokáig szemét halnak tartották, érdekes volt látni olyan fotókat ahol a partra vetve otthagyták a tetemeiket, akárcsak nálunk a törpeharcsáét. A kép azóta változott valamelyest, már jobban megbecsülik, de mint bevándorló halfajt, teljesen elfogadni még egy jódarabig biztosan nem fogják. Ma ott tartanak, hogy a lelkes süllőhorgászok egy csoportja próbálja a halat védeni és milyen meglepő, az egyik legnagyobb veszélyt a kelet-európai vendégmunkásokban látják, ugyanis ők itt is előszeretettel fogyasztják a süllőt.
A könyv maga érdekes és olvasmányos. A módszerek rövid ismertetése után (elsősorban a fenekező horgászatról van szó) részletesen foglalkozik a hol kérdésével, bemutatja a szóba jöhető vízterületeket és a süllő szokásait, tartózkodási helyeit. Hasonlóan az itthoni módszerekhez, a legfontosabb tényezőnek a hal megtalálását tartja és erről ír bővebben. Igaz itt végigveszi a konkrét angliai vizeket, ez a magyar horgásznak kevésbé hasznos, de ettől függetlenül lehet tanulni belőle és át lehet ültetni egyes részeit a hazai vizekre is.
A pergető horgászatról külön fejezet szól és miután a szerző ezt a műfajt nem műveli magas szinten, egy másik írót kért meg a módszerek bemutatására. Itt két területre koncentrál a könyv, az egyik az itthon is ismert és népszerű gumicsalis horgászat, a másik pedig a vontatás, amely a hazai vizeken szinte ismeretlen. Igaz, ennek oka főként a szabályozásban keresendő, nálunk csak kézben tartott bottal lehet ezt művelni, ami jelentősen megnehezíti alkalmazását.
Emellett foglalkozik olyan kérdésekkel is ami itthon nem igazán jellemző, mint pl a tengeri fagyasztott halak csaliként való alkalmazásáról, illetve a süllő és dévér kapcsolatáról is. Összességében nekem tetszett a könyv, igaz a módszereik nagyban hasonlítanak az itthon már megszokottra, így e könyv hatására senki nem fog gyökeresen új mószereket tanulni, de azt gondolom, hogy néhány trükköt és infot még a tapasztaltabbak is találnak a könyvben, illetve nyelvgyakorlásnak sem utolsó. Aki pedig az angliai vizeken akarja magát kipróbálni, annak kötelező olvasmány.

Szabó Zalán

Filmajánló: Matchbotos horgászat III

Posted on március 30, 2009, under Bemutatók.

Matchbotos horgászat IIIAz egyik nap nézelődtem a soroksári WalterLand áruházban és észrevettem, hogy megjelent Walter Tamás Matchbotos horgászatról szóló filmsorozatának harmadik, egyben utolsó része. Sokat nem kellett gondolkodnom, a lemez gyorsan a kosárban landolt és otthon rögtön megnéztem kétszer. Három horgászat található a lemezen, az első egy vízközti pontyozás, a második egy bolonyai botos horgászat, míg a harmadik egy hollandiai mélyvizes dévérezés. Ezután azt kell mondjam, hogy ez a film is hasonló szinvonalú, mint az előzőek, tehát aki eddig elégedett volt, annak érdemes megnéznie ezt részt is. Bónuszként egy néhány perces rövid kisfilm van, melyben Tamás néhány hasznos infot megoszt a nevével fémjelzett Spro matchbotokról, segítve a választást. Egy negatívumról azonban szót kell ejtsek, ez pedig a film hossza. Az eddigi 90 perc helyett, ez most csak 60 percre sikeredett, így úgy gondolom ez egy picit rövid, főleg ha figyelembe vesszük a lemez háromezer forintos árát. Valószínűleg a készítők is gondoltak erre, mivel egy 2009-06-30-ig felhasználható vásárlási utalványt helyeztek el a filmben, így ha szoktunk vásárolni valamelyik WL-ben, vissza is kaphatjuk a film árát.

Szabó Zalán