Archive for 'Horgásztörténetek'

Tavaszi pisztrángok

Posted on augusztus 8, 2014, under Horgásztörténetek.

PatakEgyszer egy horgászboltostól hallottam, hogy itthon a pisztráng nem igazán népszerű hal. Sokat gondolkoztam ezen, hogy miért lehet és arra a következtetésre jutottam, hogy jó eséllyel azért, mert korlátozottak a lehetőségek. Van néhány ismert és népszerű vizünk amibe rendszeresen telepítik és minden szállítmány után, ahogy egy másik horgászboltos megfogalmazta, még a fáról is horgászok lógnak. Néhány nap alatt üresre pucolják a patakot és jön a várakozás ideje. Ezen vizek száma azonban limitált és nem kínálnak tömegek számára sikerélménnyel kecsegtető lehetőséget. Pedig jónéhány olyan víz van az országban ahol megél a sebes pisztráng és szaporodik is és ezen helyeket ismerők gyönyörű halakat is fognak. A titkot azonban olyan szigorúan örzik, hogy szerintem néhány tuti dunai süllőzőhelyet könnyebben elárulnának, mint akárcsak egy ilyen apró patakot. Persze nem hibáztatom őket ezért, ezek a pici vizek rendkívül sebezhetőek és a horgásztársadalom jelentős része csak a jelenben és halhúsban tud gondolkozni.Sebes pisztráng közelrőlA tutit én sem ismerem, így nekem is maradnak az ismert vizek és a telepítés utáni tülekedés. Az általam látogatott patakba is érkezett egy nagyobb szállítmány a tavaszi szezonkezdetre. Úgy alakult a szabadidőm, hogy csak két hetes késéssel tudtam az első pecát megejteni, közben pedig barátaim közül szinte minden nap volt valaki. Érdekes volt látni, hogy míg az első napon olyan bőség volt, hogy Pali barátom még a kisfiával is egy sikeres “beoltó” pecát tudott megejteni, aki pedig már profi szinten űzi ezt a sportot az komoly mennyiséget is tudott fogni. Aztán ahogy teltek a napok a pisztrángok is megismerkedtek a horoggal és hiába lettek visszaengedve, már nem ugrottak rá minden előttük elhúzott csalira és jöttek a betlis napok is. Sok helyen leírják és elmondják, hogy a pisztráng buta hal és mindenre rámozdul. Azonban ez egy idő után már nem igaz, az a hal ami már többször találkozott horoggal óvatossá válik és vannak időszakok amikor egyeltalán nem hajlandó enni.A tájA megfogásukat pedig tovább nehezítheti az is, hogy nagyon jól kell ismerni a rejtekhelyeiket is. Vakon és összevissza dobálva nehéz dolgunk lesz, ezt bizonyította ez a nap is. Gergővel vágtam neki a túrának, ő még sosem pergetett erre a halfajra és reméltük, hogy az elsőt meg tudja fogni. Igaz az első megállónál akasztottam egyet ami a lábam előtt meglépett a szákolás előtt, utána azonban hosszú csend következett. A víz elég zavaros volt ahhoz, hogy ne lássunk le a fenékre és ne tudjuk meg, hogy pontosan hol vannak a búvóhelyek, így sokszor vakon tapogattuk a medret. Barátom a visszaforgókban bízott, mondván a tévében mindig ilyen helyen látja, hogy pisztrángot fognak és igaza is lett. Kitartó munkával az egyik ilyen helyen megkapta a várva várt ütést és kézbe vehette első sebesét. Én sem maradtam hal nélkül, sikerült egy mederben található púp mögül kicsalogatni egy példányt és egy gyors fotó erejéig kifogni.Sebes pisztráng
Persze vannak napok amikor egészen más a helyzet. Egy másik alkalommal a közelgő eső előtt látványosan zabálni kezdtek a halak, egy vízben lévő faág mellett olyan vehemensen szedegette a bogarakat egy pisztráng, hogy kibukott a vízből is ahogy lecsapott áldozatára. Dobni ilyen helyre nem lehetett, de beúsztatni be tudtam a csalimat és amint a megfelelő helyre ért, már az első tekerésnél lecsapott a sebes. Nem sokkal később jött egy SMS is, lejjebb a patakon egy 45cm-es pisztrángot fogott egy 8 éves fiú, aki szintén egy szedésre dobott rá. A nap folyamán korábban már meghorgászták azt a helyet, akkor nem adott halat, de a megfelelő időben a kissrác élete halát fogta meg.
Remélem idővel majd nemcsak a horgászok kedve, hanem a lehetőségek is bővülnek itthon az ilyen jellegű pecára, megvan a hangulata, egész más, mint egy süllős vagy csukás kaland és legalább annyira élvezetes. Ráadásul jellemzően gyönyörű környezetben van az ember ami egy külön plusz. Nem hiszem, hogy erre ne lennének vevők a magyar horgászok.

Szabó Zalán

Szezonzáró Duna-parti séta

Posted on február 26, 2014, under Horgásztörténetek.

KödÚgy tűnik elmaradt a tél ebben a szezonban, néhány hidegebb reggelt leszámítva nem igazán mutatta meg magát. Persze ez nem baj, hiszen nem kellett kihagyni egy rövidebb időszakot sem a horgászatból. Ennek megfelelően a két ünnep között tartottam meg az év utolsó pecáját. A Dunával való ismerkedésem eddig egyetlen szakaszra korlátozódott, de már időszerűnek éreztem, hogy máshol is megnézzem milyen lehetőségeket rejt a nagy folyó. A kinézett szakaszról csak annyit tudtam, hogy egy sóderos pálya és ilyenkor télen is hallani fogásokról parti horgászoktól így talán nem teljesen reménytelen a dolog. Persze egy több kilométer hosszú részről van szó, így azért van kihívás bőven és lehetőség is a betlikre.
A felkészülés még otthon kezdődött, el kellett dönteni, hogy milyen halfajra fogok horgászni. A süllő az igazi, de az gyakran nem realitás, szükség volt egy B tervre is. Eszembe jutott, hogy már többen is mesélték, hogy igaz nem itt, de egy szintén sóderes részen szoktak télen balinozni. Ha ott lehet fogni akkor biztosan itt is, így két lipless wobbler is került a gumihalak mellé a dobozba. Miután úgy terveztem, hogy sokat fogok sétálni és keresni a halat, ezért fontos volt, hogy csak az legyen nálam ami feltétlen szükséges. Kis doboz egy kis táskában plusz egy bot és ennyi.Balin
Aznap ködös volt a reggel. Reméltem, hogy hamar kisüt a nap, de egész napra maradt ez az idő, hiába érkeztem dél körül a helyzet változatlan volt. Ez nem volt túl szerencsés olyan szempontból, hogy a látótávolság olyan szinten korlátozva volt, hogy a legtöbb helyen a sodorvonalat sem láttam, csak a sekély, sóderos partot, max fél méteres vízzel. Egyébként se könnyű a halfogás ismeretlen terepen, örültem ennek a nehezítő körülménynek 🙂 Elindultam sodrásnak lefelé, felkötöttem az aranyszín liplesst és elkezdtem figyelni a vizet, illetve merre a kanyarog. Nemsokára találtam egy olyan részt ahol picit kiszélesedett a folyó, viszont láttam még azt ahol letört a víz a mélybe, ráadásul itt valamiféle visszaforgó is kialakult. El tudtam dobni olyan távolságig ahol nem tudtam letenni a csalit, majd a törésen fogott talajt a wobbler és úgy kellett rajta felhúzni. Továbbra is tetszett a terep és nemsokára egy bizonytalan ütést kaptam, melyet a bevágás, majd a fárasztás követett. Volt súly a horgon, de nem küzdött túlságosan, mindenféle nagy fröcsögés nélkül ki tudtam húzni a szép balint. 48 cm volt farok nélkül, ráadásul jól viselkedett, mindent szótlanul tűrt, csak a visszaengedésnél kellett egy kicsit játszani vele mire megtalálta a helyes utat a sekély vízben. Nagyon örültem neki, a betli ezennel elmaradt és örültem, hogy működik amit kitaláltam. Akadó
Dobáltam még itt egy darabig, de miután több rávágás már nem volt, így elindultam tovább. Ilyen helyet mégegyet nem találtam, maradt a nagy szürkeség és a sekély víz. A terep közben szép lassan átváltott egy szórt kövezésbe ami lassította az előrehaladást. Láttam vízbe dőlt fát, illetve kézzel rakott kőkupacot, de ezek az alacsony vízállás miatt szárazon voltak. Sűrűn kattingattam a fényképezőt, jegyeztem a helyeket ahol nagy víznél lehet esély halat fogni. Innentől már nem is nagyon dobáltam, csak sétáltam és nézelődtem. Sikerült még egy hód által frissen kidöntött fát is találni. Mikor meguntam, visszafordultam és megdobáltam még gumival is a balinos helyet, de kapás már nem volt. Kellemesen elfáradva értem vissza az autóhoz, jó kis felfedezős peca volt, élveztem nagyon 🙂

Szabó Zalán

A visszavágó

Posted on január 23, 2014, under Horgásztörténetek.

Csalival a szájábanKözel egy hónapot kellett várni a visszatérésre. A tározó vize közben tovább hűlt, benne voltunk az őszben és a halak már összeálltak, készültek a téli időszakra. A célhalak ismét a süllők voltak és bár a horgászat időpontját jó előre megbeszéltük, szerencsénk volt az időjárással, egy picit melegebb volt az átlagosnál és a szél is enyhe maradt. Tapasztalatom szerint a hideg évszakban eddig jobban tudtunk fogni a számunkra is kellemesebb napokon, persze az extrém dolgokat leszámítva, azokat nem próbáltuk.
A szokásos reggeli késés most elmaradt és időben tudtunk indulni a kikötőből. Az első tervezett megálló most nem jött be, bojlisok egy akadó közepébe állították a bójájukat. Az egy dolog, hogy messzebb volt a parttól, mint az engedélyezett kétszáz méteres távolság, de hogy pont sikerült egy víz alatti fába állítaniuk, innen gratulálok nekik, így garantáltan elzavarták a környékről a halat a zörgéssel. A közelben azért próbát tettünk és rögtön az első dobásra fogtam egy apró süllőt. Friss telepítésből származhatott, méret körülire tippeltem. Hamar tovább is álltunk innen, mert nem tartottuk valószínünek, hogy a közelben nagyobb hal is legyen, a piciket meg nem akartuk zaklatni.Egy szép süllőEgy másik akadós területet céloztunk meg, ezt a múltkori alkalommal kihagytuk és mindkettőnk céljában szerepelt, nem is volt messze így adta magát a megoldás. A súly leengedése után elkezdtük a gumikkal kitapogatni, hogy hol akad és hol nem. Hamar sikerült megtalálni és miután kipattintottam a csalimat még az esési fázisban hatalmas rávágást kaptam. Süllőm jó erőben volt, de az erős felszerelésemmel hamar megadásra kényszerítettem és beemeltük a csónakba. Szerencsésnek mondhattam magam, a horog mélyen a szájában volt, viszont alig fogott egy kevés bőrt a csontos részen. Ezután már szándékosan céloztuk ezt a területet és először Gergő kapott egy hasonló ütést, majd nálam is megismétlődött az előző eset. Nagyon jól indult a reggel, már négy süllőnél jártunk és még nem is telt el sok idő.Mélyen a csaliA folytatás persze ahogy sejteni lehet már egy picit lassabbra sikerült. Ezt a helyet eddigre már eléggé megzavartuk és bár a környéken még próbálkoztunk egy darabig, más beállással, más csalikkal, de a hely elcsendesedett. Közben a mederből, nyílt vizen is csipegetett a többi csónak, így elindultunk ebbe az irányba. Keresni kezdtük a halcsapatokat, nem időztünk egy helyen sokat, ugyanis hatalmas területen lehetett hal és inkább több helyre próbáltunk rá, mint hogy néhányat alaposan végignézzünk. Az egyik ilyen megállónál ismét kaptam egy ütést, majd a bevágás után igen jó ellenállást éreztem. A botom új volt, így nehéz megmondani a hal méretét, de mivel már túl voltam két másfél-két kilós süllőn, így olyan hármasra tippeltem látatlanban. Sajnos ez így is maradt, ugyanis mikor már közel volt a csónakhoz, sikerült kiráznia a csalit a szájából mielőtt megpillanthattuk volna. Ez persze benne van a pakliban, de szomorú voltam, hogy pont a nap hala lépett meg idő előtt.Ez egy jó napEkkorra már benne voltunk a napban és a kapások teljesen megszűntek, nemcsak nekünk, a többi csónakban is nagy volt a csend. Az idő remek volt, úgy gondoltam ha nem is fogunk már mást akkor is megérte jönni. Közben a keszegek is jól érezték magukat és több helyen rendszeresen mutatták magukat a felszinen. Ekkor jött az ötlet, nézzük meg a csapatok környékét, hátha a közelben lesznek a tüskéshátúak is. Az első banda nyugodtan lubickolhatott, viszont a második adag környékén furcsa ütéseket érzetem. Először arra gondoltam, hogy sűrűn állnak a halak és a hátukon kopog a jigfej, azonban a már sokadik ilyen dobásnál valamiért bevágtam. Legnagyobb meglepetésemre egy kiló körüli süllő akadt a horogra, ráadásul szabályosan, szájba. Akkor ezek kapások voltak, úgy tűnik jónéhány halat elbaltáztam 🙂 Nem sokkal később már a második hasonlót tereltem a csónakba, egyértelmű volt hogy egy csapatot találtunk ami épp a keszegeket riogatta. Barátomnak is sikerült fognia belőlük miután egy régi kedvenc csaliját tette a kapocsba. Hiába ettek a süllők, továbbra sem volt mindegy, hogy milyen és mekkora gumi volt feltéve. Miután ez a hely is elcsendesedett, a következő megálló már a kikötő volt. Közeledett a napnyugta, fogtunk bőven halat és kellemesen elfáradtunk. Soha rosszabb napot!

Szabó Zalán

Egy ködös reggel

Posted on december 26, 2013, under Horgásztörténetek.

ViszlátMindenkinek megvan a kedvenc horgászmódszere, az enyém a csónakos pergetés egy nagy kiterjedésű vizen. Megvan ennek a varázsa, minden dobásban benne lehet egy nagy hal és ezért számomra rendkívül izgalmas. Egyelőre a lehetőségeim ezen a téren korlátozottak, ezért is várom minden évben az őszt, amikor egyik barátommal megejtünk néhány közös csónakázást.
A hideg idén valahogy nem akart gyorsan jönni, hiába volt már október közepe, a vizek még nem hűltek le eléggé. A várakozás viszont nem tartozik az erősségeim közé és ezért Gergővel megbeszéltük, hogy lesz ami lesz, rápróbálunk a süllőkre. Annyit tudtunk, hogy az akadókról már jórészt lejöttek, bandázáshoz viszont jó eséllyel meleg volt még a víz. Ilyenkor is lehet fogni, csak többet kell menni, keresni a halat. Ködös reggelNapkelte után nem sokkal találkoztunk a kikötőben, jó szokásunkhoz mérten mindketten elkéstünk. Megvan ennek is az előnye, egyikünknek sem kellett a másikra várnia 🙂 A tájon sűrű köd terült el, nem lehetett messzire látni, de ez számomra hozzátartozik az őszi tájhoz. Van benne valami megnyugtató, nagyon szeretem az ilyen időt. Amikor még egy másik városba ingáztam minden nap a munka miatt, akkor is ezek voltak a kedvenc reggeleim. Ahogy jön fel a nap és elkezd átsütni a ködös levegőn, annál kevés szebb látvány van, minden reggel más és mindig másért szép. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy ilyen időben sok halat még sosem fogtam. Ez a sorozat most sem szakadt meg, szép sorban jártuk a lehetséges haltartó helyeket, de kapásig egyikünk sem jutott. A víz is teljesen nyugodt volt, a természet aludt és ezt a csendet csak egy kuttyogató ütemes hangja törte meg.
A nap azonban szép lassan utat tört magának a ködös tájon. Erre beindultak a balinok, a nyílt vizen rendszeres rablásokkal hívták fel magukra a figyelmet. Miután a célhalakat nem találtuk, elővettem néhány wobblert és próbáltam belőlük fogni, persze kevés sikerrel. Barátom ekkor kipiszkált egy növendék süllőt, ez gyorsan visszakerült a vízbe majd az én wobblereim is a dobozba, a plasztikok kapták továbbra is a főszerepet, vártam a csodát. Ez hamar meg is történt, bődületes rávágást kaptam. Bevágásom jól ült és szóltam Gergőnek, hogy megvan a várva várt süllő nekem is. Halam azonban nagyon ragaszkodott a mélységhez, hiába húztam fel, újra és újra visszatört. Minden ilyen megugrásnál jónéhány centit nőtt süllőm mérete és nem foglalkoztam vele, hogy a védekezése egész más volt, mint a megszokott. Süllőzni jöttem, fel sem merült, hogy egy esetleg más lehet a horgon. Nagy volt a csodálkozás amikor végre feljött halam a felszínre, főleg azért mert még sosem fogtam pergetve harcsát. Igaz csak két kiló környékére saccoltuk, de így is nagyon örültem neki.A harcsa
Ez lett a nap utolsó akciója, nem is maradtunk sokáig. Rajtunk kívül csak egy másik kisebb harcsa fogását láttuk és a kikötőben mindenki panaszkodott, hogy az elmúlt héten nagyon nem ment a hal. Mi sem fogtuk halálra magunkat, de a gyönyörű táj kárpótolt, ráadásul a betlit is elkerültük. Persze az nem volt kérdés, hogy lesz ennek folytatása, a visszavágó nem maradhat el.

Szabó Zalán

Ismerkedés a Dunával

Posted on november 4, 2013, under Horgásztörténetek.

Kikoto Állóvizi pecás vagyok, mindig is az voltam. Tettem ugyan egy kis kitérőt kisebb patakokkal, csatornákkal, de az igazi szerelem az mindig is a tavak voltak. Az igazi folyóvizi peca viszont mindig érdekelt, de valahogy sose mertem belevágni a dologba. Egyrészt az egyetlen folyóvíz ami még elérhető távolságban van az a Duna, persze azért ez sincs közel, ráadásul a környékbeli szakaszon egyetlen barátom sem horgászik rendszeresen, így infokkal senki nem tudott ellátni. A neten cikkeket, fórumokat olvasgatva pedig az volt néha az érzése az embernek, hogy nem is lehet itt halat fogni, olyan kevés van.
Szerencsére sok ismerősöm, barátom van mindenfelé az országban, néhány még a határon túl is. Folyamatosan néztem, figyeltem a beszámolóikat és azon kaptam magam, hogy deja vu-m kezdett lenni. A Balatonról is sokan mondták, hogy nincs hal, nem lehet fogni, de amikor voltam azért mindig akadt valmi, illetve a barátok se nagyon panaszkodtak, fogtak szépen. Szóval az érdeklődésem újraéledt és szorgalmasan gyűjteni kezdtem az infokat. Más, távoli szakaszokat vallató ismerősöket kérdezgettem, ők hogyan mit és miért csinálnak, emellett pedig más folyókon edződött srácokkal is beszéltem. A végső lökést talán az adta meg, hogy egy a Dráván horgászó barátom kijelentette, szerinte a folyóvizi peca sokkal könnyebb, mint a tavi, hiszen a sodrás és a víz rengeteg támpontot ad és így könnyebb megtalálni a jó helyeket. Ezt se megerősíteni, se megcáfolni nem tudom, de az biztos, hogy nemsokkal később már a kezemben volt a Duna Fejér megyei szakaszára szóló engedély.CsukafogakKövetkező lépés az volt, hogy ki kell választani a horgászhelyet, keresni kell lejáratot a vízhez és feltérképezni, hogy mit és hol érdemes csinálni. Mindenképpen olyan szakasz kellett ahol meglassul a sodrás, ugyanis a tavi könnyű botjaim a húzós vízre alkalmatlanoknak tűntek és tapasztalat nélkül beruházni se szerettem volna új cuccokba. Szerencsére a neten nagyon jó műholdas térképeket lehet találni, ennek hosszas áttanulmányozásába kezdtem. Volt már azért némi támpontom, itt-ott az ismertebb részekről lehetett hallani, nem kell ehhez kijárni a vízre. Elsőnek ezeket akartam megismerni, majd később némi tapasztalattal a hátam mögött tervezem a jellegtelenebb, eldugottabb haltanyákat megkeresni, az kezdőként úgysem menne rögtön.Egyik csukámMegvolt a megfelelő hely, irány a vízpart. Miután az ismeretlenbe terveztem menni, ezért a hosszú maratoni pecák helyett inkább több, rövidebb etapot terveztem, különböző időpontokban akartam megnézni azt a néhány részt amit előre kiszemeltem magamnak. Így utólag, jónéhány pecán túlesve úgy gondolom, hogy jól döntöttem. Minden alkalom más volt, a vízállás, a halak aktivitása és az időjárás is, tudtam napszakokat megnézni, stb. Ez úgy hangzik mintha már nagyon profi lennék a témában, de nem, ez koránt sincs így, egyelőre csak a kérdések száma nőtt meg a fejemben, ráadásul exponenciális ütemben. Azt már értem, hogy miért mondják egyesek, hogy évekig tart kiismerni egy folyóvíz szakaszt.KövezésA jó hír talán az, hogy egyszer sem betliztem még szigorúan véve, ha mást nem egy kis sügért mindig sikerült fogni. Legtöbbet a csukákkal találkoztam, ez számomra egy picit meglepő volt, azt gondoltam, hogy jóval kevesebb él belőlük a nagy folyón, de úgy tűnik hibás volt ez a következtetésem. Emellett még jött jász, balin és sügér is, szóval nagyon nem panaszkodhatok. Persze a méretek még messze nem nagyok voltak, sőt inkább kicsik, de úgy gondolom valahol el kell kezdeni. Persze a neheze csak most jön, hülnek a vizek és a halak elkezdtek összeállni, egyre nehezebb lesz megtalálni őket. A folytatást még nem tudom, biztos vagyok benne, hogy nemsokára meglesz az első betlim is amit még sok fog követni, de talán néha bele sikerül majd nyúlni a sűrűjébe.

Szabó Zalán