Évértékelés: 2011
Posted on január 4, 2012, under Egyéb.
Az emberek folyamatosan változnak, köztük én is. Ha visszanézem, hogy milyen tervekkel vágtam neki az évnek és megnézem azt, hogy mi lett belőle, egész másképp alakult. Persze nem bánom a dolgot, hisz szándékosan módosítottam év közben, ugyanis ami jól hangzott télen a szobában, az már kevésbé jól a parton. Ráadásul lehetőség volt olyan dolgokra is időt szakítani, amit későbbre terveztem. Na de ne szaladjunk ennyire előre, nézzük szép sorban.
Az első célom a békéshalas pecában volt, mégpedig az, hogy megismerjem a városi tavunkat és itt egy szebb pontyot csípjek el. Tavasszal nagy lelkesedéssel álltam neki a feederezésnek és kisebb pontyokat, dévéreket és ezüstkárászokat fogtam. Akasztottam ugyan egy szebb pontyot is amivel kipipálhattam volna a feladatot, de a fárasztás végén a part mellett megtréfált és idő előtt távozott. Volt még bőven idő az évből, hogy kijavítsam a hibát, azonban hamar rájöttem, hogy én nem ezért horgászom. Úgy értem azzal még csak-csak meg tudtam volna békélni, hogy a panelházakat is nézegetem a spicc mellett, de az az embertömeg ami állandó jelleggel sétált a parton, az már sok volt. Bár horgásztam, de nem igazán tudtam élvezni a természetet, ami szerintem fontos része a hobbimnak.
Ezután már nem is próbáloztam itt többet és inkább a pergetést eröltettem. Igaz a nagy sügért ebben az évben sem tudtam megfogni, csak 1cm-et sikerült javítani az egyéni rekordon. Ettől függetlenül nem panaszkodom, hiszen rengeteg élményt gyűjtöttem. Több fajból rekordot döntöttem, csuka, domi, pisztráng és a már említett sügér ami kapásból eszembe jut, illetve jónéhány új halfaj is felkerült a listámra. A leglényegesebb talán a feketesügér és a kősüllő, mindkét fajra pályáztam már régóta. De emellett pergettem még pontyot, vörösszárnyút, jászt, bodorkát és ezüstkárászt, előtte egyik halfajt sem fogtam még ezzel a módszerrel. Az meg külön öröm, hogy a nagy természetes vizeinken is sikerült fogni, pl Dunán és a Balatonon, nemcsak a kisebb tavakban, patakokban. Szóval hiába nem sikerült a két eredeti célomat teljesíteni, mégis elégedett vagyok a szezonnal.
Már csak egy kérdés maradt, mégpedig az, hogy mit hoz az idei év. Na ez az amit most még én sem tudok. A tavalyi évből kiindulva óvatosabb vagyok, konkrét célokat nem tűzök ki, inkább csak irányvonalakat. Ami biztosnak tűnik az az, hogy továbbra is a pergetés lesz a fő csapásirány, de azért egy-egy békéshalas pecát is szeretnék beiktatni, néha azért erre is szükség van. A vizeket tekintve szeretnék a nagyobb természetes vagy legalább annak látszó tavakon, folyókon holtágakon horgászni, illetve a patakpecáról sem mondanék le. A vesztesek inkább a kisebb méretű mesterséges tavak lesznek, ilyen vizekre egyre kevésbé vágyom. Persze ezek csak irányelvek, könnyen lehet, hogy ismét borul minden, feleségemmel tavaszra várjuk első gyermekünket, ki tudja, hogy mennyire húzza keresztbe számításaimat.
Szabó Zalán
Csurgói süllők
Posted on december 29, 2011, under Horgásztörténetek.
A Fehérvárcsurgói víztározó elsősorban a nagy pontyairól és a harcsáiról ismert. Mi azonban mégis a süllőket terveztük üldözőbe venni, ők is szép számmal vannak jelen a tóban. Gergővel az év során többször próbáltam egy közös pecát összehozni, de mindig közbejött valami. Az évet nem szerettem volna enélkül zárni és szerencsére december közepére sikerült leszervezni egy jó kis pergetést.
Reggel nem siettünk, a hajnali fagyokat szivesen kihagytuk volna, így fél tízre beszéltük meg a találkozót. Az időjárásra nem panaszkodhattunk, a légmozgás minimális volt, illetve a a felhők ellenére csapadék sem esett. A jó idő másokat is kicsalt a vízre, egy kisebb “pergetőverseny” zajlott a tavon és ez azt is jelentette, hogy szépen fogtak mostanában. Nem is húztuk tovább az időt, bepakoltunk gyorsan a csónakba, felszereltük a botokat és már motoroztunk is befelé.
Gergő egyik barátja már a vizen volt, egy süllőnél járt, igaz élőhallal pecázott. Innentől kezdve ő is mobilabb módszert választotta, egymás mellett dobáltunk, de azért egy kishalat is folyamatosan úsztatott. Műcsalikat tekintve egyértelmű volt a választás, gumikkal dobált mindenki, az ilyen mély, 4-5 méteres vízben más nem is jöhetett szóba. Én a máshol bevált kisebb gumihalakat és twistereket hoztam, míg barátom az átlagosabb méreteket preferálta. Neki volt igaza, ugyanis hamar ütése lett, egy jobb halat akasztott ami sajnos néhány méter után lemaradt. Ezután már nem volt kapás, nekem is csak egy akadó jutott, így továbbálltunk.
A terv az volt, hogy a nap folyamán végigjárunk jópár helyet, előbb-utóbb csak beletalálunk egy csapatba. A következő megállón sem változott a helyzet, csak annyit, hogy ezúttal Gergőnek meglett a hal, egy nagyon szép két és feles süllő képében. Nekem továbbra is semmi, egyelőre a felszerelésemre fogtam a dolgot, ugyanis a régi gumis pálcámat eladtam, az új még nem jött meg, így nem a legideálisabb cuccal jöttem. Persze az ok valójában nem ez volt, de jó másra hárítani a dolgot. Telt az idő, barátomnak újabb kapásai voltak, de valahogy a szerencse nem állt mellé, vagy meg sem akadtak a halak, vagy gyorsan távoztak a horogról.
Több óra telt el amikor ismét sikerült beszakadnom. Próbálkoztam közben drop-shottal is, de a kicsi csalijaimra nem akadt jelentkező. Ekkor jött el a pillanat, hogy feladjam ezt a taktikát és kértem Gergőtől egy nagyobb gumit. Volt nálam hozzáillő fej és repült is a műcsali. Nem telt el sok idő, a csónakhoz közel egy ütést éreztem, majd a bevágás után szinte feltéptem az első süllőmet a mélyből. Nem volt nagy, de megmentett a betlitől, így nagyon örültem neki. Innentől kezdve viszont ha nem is gyakran, de rendszeresen nekem is lett kapásom, a nagyobb gumi megtette a hatását. Társamnak a pechszériája közben folytatódott, minden hala elment, hol a csónak mellett, hol nem is ült a bevágás. Nem igazán értettük a dolgot, horgai élesek voltak, botja elég erős volt, hogy átüsse a süllő csontos pofáját, fonott zsinórja is rendben volt.
Teltek az órák, jól szórakoztunk és a nagy beszélgetések mellett meglett a harmadik süllőm is. Persze a kölcsön csalit is sikerült ekkor egy akadóba vezetni véglegesen, így visszatértem a sajátjaimhoz. A nap zárásaként, végre az eredeti tervem is működött, sikerült egy utolsó süllőt a csónakba kormányozni, így néggyel zártam a napot. Egyik sem volt negyven centi alatt és a legnagyobb 1,8kg-os volt, szóval nem panaszkodhattam. A süllők igaz a sok zaklatásnak köszönhetően nem álltak össze egy nagyobb csapatba, de azért folyamatosan haladva mindenhol lehetett egy-egy példányt elcsípni.
Napnyugtára érkeztünk meg a kikötőbe, ahol már csak egy ellenőrzésen estünk át és pakolhattunk is a kocsiba. Közben több csónak szép süllőket hozott a partra, illetve a halőr is elmesélte, hogy szinte mindenki fogott aznap, sikerült belenyúlnunk. A parton horgászók sem tétlenkedtek, láttunk egy gyönyörű csukafogást is még korábban. Soha rosszabb napot úgy gondolom, ide biztosan jönni fogok még.
Szabó Zalán
Dropshotos móka egy balatoni kikötőben
Posted on december 8, 2011, under Horgásztörténetek.
Egyre pozitívabb hírek jönnek a Balatonról, a sügérállomány növekedésnek indult. Az okát persze senki nem tudja biztosan, de az bizonyos, hogy ez egy jó hír a kis csíkosok kedvelőinek. Év közben is sok szép fogásról jött hír, de az az igazi, amikor a hideg időben összeállnak a kishalak a kikötőkben és a ragadozók is követik őket. Ekkor már csak egy problémát kell leküzdeni, mégpedig olyan helyet kell találni ahová be is engedik a horgászt. Ha mindez megvan, akkor garantált a jó szórakozás, csak menni kell. Én is így tettem a hétvégén, András, Aurél és Pali társaságában vágtam neki a nagy víznek.
A taktika nagyon egyszerű volt, a hideg vízben lelassult halakra a drop shot-os szereléket tartom a legjobbnak, így ezt választottam. Egy bökkenő volt csak, a megfelelően pici csali beszerzése. A múltkori közös peca alkalmával már kinéztem egy apró 3cm-es gumit Pali dobozában és gyorsan kértem is egyet, ezzel indítottam a napot. Mire felszereltem botom a többiek már mind fogtak legalább egy halat, így sietnem kellett, hogy ne maradjak le. Kezdésnek csak a part melletti kisebbekből csipegettek társaim, de hamar beindult az élet és már a jobbakból is kijött egy-egy példány. Közben elindultunk felfedezni a kikötőt, én Andráshoz csapódtam, ő jól ismeri a pályát, gondoltam ez előny lehet. Aurél és Pali pedig az ellenkező irányba indult. 
Hamar kiderült, hogy jól döntöttünk, nálam is beindult az élet. Az apró csalit sorozni kezdték a sügérek és elkezdtem fogni a halat. Volt, hogy egész finoman kaptak, volt hogy majd kivették a kezemből a botot. Persze sok rontott kapásom is volt, illetve biztos vagyok benne, hogy sokat észre sem vettem, a botomat nem éppen ehhez a módszerhez találták ki. Ettől függetlenül sem volt okom a panaszra, mert több szép példányt is partra tereltem, köztük egy 22cm-es példánnyal. A sügérek mellé sikerült két kövest is fogni, ez igazán feltette a koronát a napra. Ráadásul a kristálytiszta vízben a fárasztás utolsó szakaszát is jól meg lehetett figyelni, a fejrázásokat és kitörési kísérleteket, majd a visszaengedett halat ahogy lebújt a fenékre.
A vidám pillanatokat egy őr hangja törte meg, rögtön visszarántott minket a valóságba, miután közölte, hogy itt már nem lehet pecázni. Úgy tűnik a horgászt még mindig nem becsülik meg a Balatonon, ami részben nem meglepő hiszen sokan nem is érdemlik meg, hogy ilyen helyen pecázzanak úgy viselkednek és annyi szemetet hagynak maguk után. Ettől függetlenül nem a tiltást tartom jó ötletnek, főleg nem olyan helyen ahol előző héten még lehetett horgászni. Amennyiben csak a nem odavaló egyéneket szűrnék ki, azzal a turizmus is jól járna, de itt még sajnos nem tartunk.
Ezzel a kis incidenssel a peca java véget ért számomra. Igaz még próbáltam újabb haltanyákat felfedezni, de a kikötő sekélyebb része teljesen kihalt volt, gondolom nem volt véletlen, hogy itt még horgászhattunk, nem igazán volt mire… Még átmentünk egy másik kikötőbe is, de itt inkább csak körülnéztem és néhány dobás után elbúcsúztam a többiektől. Nekem csak fél napnyi idő jutott most, de így is remekül éreztem magam, szuper társaságban még a haltalan szakaszok is könnyen teltek, azt a bő egy órát amikor megvoltak a halak, biztosan sokáig nem felejtem el.
Szabó Zalán
Deps Flatback Jig: Belépő a fekák világába
Az idei év jelentős részét a feketesügérek üldözésével töltöttem. Kezdőként sok tanulni valóm volt és annak ellenére, hogy előtte már rengeteget olvastam a témáról amerikai fórumokon, azért csinálni mindig egy picit más. A vízterület a már említett Kádártai bányató volt, ahol a kristálytiszta vízben él egy kisebb állomány. Átlagban 30-35cm között van a legtöbb hal, igaz sikeresen szaporodtak már itt, de tömegekben mégsem látni az ivadékokból. Természetes táplálékként mind a rákok és mind a kishalak igen nagy számban vannak jelen, elsősorban ezeket fogyasztják itt a feketesügérek. Ilyen körülmények között rengeteg csalit kipróbáltam, igaz többfélére volt kapásom, de a legkonzisztensebb eredményt ezek a szoknyás jigek hozták.
A Deps az egyik legnevesebb gyártó a japán feketesügéres piacon, mind horgászbotok, mind műcsalik terén. Csak a felsőkategóriával foglalkoznak, náluk megvan egy komoly réteg aki tud és hajlandó is fizetni ezért, így nincs szükségük arra, hogy olcsó tömegtermékekkel árasszák el a piacot. A műcsalijaikat itthon is forgalmazzák és itt is kialakult már egy szűk réteg akik előszeretettel használják a cég termékeit.
A szoknyás jigek úgy általánosságban rendkívül népszerűek a feketesügér horgászok között. Rengeteg horgászversenyen dominálnak, ráadásul egész évben eredményesen lehet őket használni. Felépítésük rendkívül egyszerű, egy sima bokorugró jigfejre kötnek gumi vagy szilikonszálakat megfelelő sűrűséggel. Ezt lehet még különböző gumicsalikkal variálni, de önmagában is eredményesen használhatóak. A Deps példánya vízközti horgászatra, erősen akadós terepre készült. A fej kialakításánál lényeges volt, hogy nehezen szoruljon be kövek és faágak közé, illetve a süllyedés közben is stabil maradjon, illetve lassan mozogjon. A horog relatíve rövid szárú, vastag húsú és erős példány. A szoknya készülhet szilikonból és gumiból is, mindkettő dróttal van felkötve, nekem még sosem jött szét. A fej és az egész jig festett, mely remekül bírja a köves talajt is, néhány karcon kívül más baja nem lett, nem pattogott le. Egyébként az egész jigről elmondható, hogy minden részletre odafigyeltek, kiváló minőségű anyagokból készült és az összerakásra sem lehet panasz.
Méretet tekintve 10g-től indul egészen 28g-ig, normál körülmények között a legkisebb tökéletes, egyedül sodrásban vagy szeles időben van szükségünk a nagyobb példányokra. A 10g-s rendkívül lassan süllyed, főleg ha van rajta valamilyen gumi, így ha mélyvízben a fenéken akarunk emelgetni, akkor is lehet a nagyobbakból válogatni. Szineket tekintve rengeteg van, a tiszta vízben én csak a sötét szürkés, kékes és zöldes szineket próbáltam, mindegyik működött és nagy különbséget nem fedeztem fel közöttük, mindegyiket szerették a fekák. Általában a horogra tettem valamilyen gumicsalit is, leggyakrabban egy sima twistert, ez tökéletesen működött, persze minden esetben próbáltam a szineket összehangolni.
Használt felszerelés tekintetében sem mindegy, hogy mit használunk. A horog meglehetősen merev műanyag szálakkal van védve, ez biztosítja a bokorugró jelleget. Ez ügye nem csak az akadóknál segít, hanem a sikeres akasztás esélyét is rontja és szükségünk van egy erős és merev botra, hogy “át tudjuk ütni” a védelmet. Én egy univerzálisabb pálcával használtam elsősorban ami nem olyan merev, mint a módszer megkövetelné és komoly gondjaim voltak az akadással. Itt most nem arra kell gondolni, hogy volt egy csomó kapásom és elment néhány hal, hanem pont fordítva, meglett néhány hal és egy csomó elment. Ha nem akarunk másik botot, akkor a műanyag szálak ritkításával javíthatunk a helyzeten, de azt mindenképp vegyük figyelembe, hogy akkor könnyebben el is akadhatunk vele.
Összességében elmondhatom, hogy ez volt az a csali ami szinte minden alkalommal bizonyított. Tudtam vele eredményesen látott halra horgászni, tudtam a mélyből kapást kicsikarni és jónéhányszor végigmoziztam ahogy a rejtekéből kirohanó feka elkapta vagy éppen elvétette. A “kihozatalt” még jelentősen javítanom kell a jövőben, mert túl sok a halvesztésem ezzel a csalival, de az biztos, hogy jövőben is sokat fogok vele kisérletezni.
Szabó Zalán
Ismerkedés Délegyházával
Posted on november 16, 2011, under Horgásztörténetek.
Egyre több cikk és video jelenik meg hazánkban a feketesügér horgászatáról, úgy tűnik, hogy ezen halfaj népszerűsége folyamatosan nő. A leggyakoribb helyszín pedig a Délegyházi tavak, talán ez azon kevés vizek egyike, ahol nem titkolják az állományt és mivel itt védett halnak számít, ezért van még mire horgászni. Mindenképpen kiváncsi voltam erre a vízre is, ugyanis több olyan kommentet is olvastam, hogy a feka egy buta hal és nagyon könnyű megfogni. Igaz én mégcsak idén kezdtem velük az ismerkedést, de kádártai kalandjaim nagyon nem ezt mutatták, minden egyes halért meg kellett dolgozni. Bár az is igaz, hogy a filmekben olyan halbőséget láttam, ami a Veszprém melletti tóban elképzelhetetlen. Meg akartam tudni, hogy egyszerűen csak a vizek közötti különbség ez, vagy pedig a megfelelő tudás hiányzik.
Persze távoli vízre sosem jó egyedül menni és szerencsére Pali barátom is most izlelgeti ezt a műfajt, így nem volt nehéz megbeszélni egy közös pecát erre a tóra. Az október végi időpont még talán nem tűnt későinek és reméltük, hogy kézbevehetünk néhányat. Némi infot azért gyűjtöttünk a helyiektől és megtudtuk, hogy hajnalban nem érdemes kimenni, ha már süt a nap az a tuti. Ennek megfelelően nem is keltünk korán, megvettük a napijegyet, majd irány a víz. Az I-es és II-es tó közötti átjárónál parkoltunk le, majd felszereltük a botokat és nekivágtunk. Egyik botra drop shot szerkó került, állítólag ez itt a tuti, míg a másikra pedig egy kapocs, amibe jigeket és wobblereket terveztem próbálgatni.
Ahogy nekivágtunk a víznek, rögtön egy jó kettes csukát pillantottunk meg a sekély vízben. Szép hal gondoltam, de most nem értük jöttünk és hamar tovább is állt ahogy észrevette érkezésünk. Utána viszont jöttek a fekák, több csapatot is láttunk és be is vetettük a drop shot szerkót. A csali érdekelte őket, néha bele-bele csíptek, de persze ez még kevés volt a fogáshoz, inkább csak a lelkesedésemet fenntartani volt elég. Egyelőre még azzal nyugtattam magam, hogy korán van, a nap sincs elég magasan, később jobb lesz a helyzet. Ahogy haladtunk tovább némi felhő érkezett, így a napot nem nagyon láttuk, viszont halat továbba is rengeteget. Persze a helyzet ismerős volt a kádártaihoz. A legtöbb helyen stégek voltak, ahol esélytelen volt észrevétlenül megközelíteni a vizet és ahogy mentünk befelé, úgy láttuk megugrani a halakat. Hiába jöttek vissza rövidesen, tisztában voltak vele, hogy horgásznak rájuk és rendkívül óvatosak voltak. Palival végigpróbáltuk a teljesen csalikészletünket a méregdrága japán csodáktól kezdve az egyszerű villantókig, de semmi nem érdekelte őket.
Teltek az órák és egyre biztosabbá vált, hogy ezen a napon aratni nem fogunk. Találkoztunk egy sráccal, még ő sem fogott semmit, úgy tűnt, nem csak nekünk van problémánk. Közeledett az ebédidő és mindenképpen ki kellett valamit találni, hogy ne betlizzünk. A feketesügérek mellett láttunk néhány csukát, süllőt és csapósügértt is. Úgy gondolkoztam, hogyha elkezdek csapósügérre, süllőre horgászni apró gumival akkor talán beugorhat közben egy-egy a célhalak közül is, ha mégsem, azokat talán több eséllyel tudom megfogni. Rávettem Palit, hogy menjünk vissza az autóhoz, megkajáltunk és beraktam a megfelelő csalikat, majd nekivágtunk most az egyes tónak. Nemsokára Pali kiáltását hallottam, fogott egy apróságot, ráadásul nem is kicsi csalival. Ez egy picit megzavart, azt hittük megvan a tuti csali és mindketten ezzel próbálkoztunk.
Persze a siker ezzel is elmaradt, nem is ezzel volt a baj, hanem azzal, hogy a nem tudtuk a halakat észrevétlenül megközelíteni. Egy helyen sikerült, hatalmas rávágást kaptam, halam messziről rohamozta a csalit, de visszakadt a horog a gumiba, így nem akadt meg… Teljesen le voltam törve és itt jött el az a pont, hogy visszatettem az apró gumicsalit amivel csapóra mentem inkább. Ez viszont nemsokára meghozta az eredményt, egy apró feketesügért sikerült fognom egy nádcsomó mellöl. Bár mérete alapján ez még nagy büszkeségre nem adott okot, de megtört a jég. Folytattam a pecát és egy újabb hal rohamozott ki a nád mögül, de elvétette a csalimat. Letettem a fenékre rögtön és mérgében utánafordult és felkapta, még körülnézni sem volt ideje, pedig észrevehetett volna. A bevágás ült és hamar a parton találta magát. A horog mélyen akadt, de szerencsére sikerült gond nélkül kiszedni és már úszhatott is tovább.
Az este gyorsan közeledett, még egy minifekát sikerült fogni, de a jobb halak továbbra is elkerültek minket. Találkoztunk ismét a sráccal, ő egy normálisabbat tudott fogni wobblerrel, illetve egy süllőt. Érdekes nap volt, nem fogtuk agyon magunkat, de örültem, hogy láttam ezt a tavat. Rengeteg hal van benne, sokkal több, mint Kádártán, igaz az átlagméret nem nagy, de láttunk azért több fél méter körüli példányt is. A legnagyobb problémának én azt tartom, hogy a rozoga stégek rengetegében nem lehet a parton észrevétlenül mozogni. Ráadásul így ősszel már nincs semmi forgalom, a hétvégi házak jelentős része üres, horgászt is alig láttunk, így a halak is elszoktak a nyüzsgéstől. Egy csónak sokat segítene ezen a helyzeten, sajnos azonban tudtommal nincs a helyszinen bérlési lehetőség. Sebaj, jövőre biztosan vissza térek még ide, már tudom mire készüljek és figyeljek.
Szabó Zalán