Daiwa Generation Black Shad Caster: A tripla meglepetés
Posted on május 2, 2013, under Bemutatók.
Emlékszem még amikor felkerültek a Daiwa oldalára a 2012-es új termékek, rögtön kiszúrtam magamnak ezt a gumihalas pálcát. 2.06m hosszával és 5-12gramm dobósúlyával ideálisnak tűnt arra, hogy eddigi könnyűpergető botomat lecseréljem. Egy picit hosszabbat és erősebbet szerettem volna az 1,8m-es és 2-8g-s Berkley Pulsenál és a katalógus alapján ez tűnt a tökéletes megoldásnak. Bár látatlanban nem szeretek botot venni, de közben egy barátom pedig pont meg szerette volna venni a kis Pulse-t, így beleugrottam a cserébe és megrendeltem a vágyott darabot.
Az első meglepetés akkor ért amikor megjött a pálca, kiderült ugyanis, hogy ez egy jóval erősebb bot és 5-25g a dobósúlya, illetve szerepel még rajta az 3/16-1 oz is, ami már több, mint 28g. Ráadásul ez nem a szokásos eltúlzott számadat, hanem valódi, tehát reális dobósúly. Teljesen más volt, mint amit szerettem volna és megindult a gondolkodás, hogy mi legyen. Eladjam újonnan vagy kipróbáljam aztán meglátjuk, ez volt a dilemma tárgya. Miután nem volt ekkor tartalék botom, inkább a próba mellett döntöttem és a tavalyi szezont szinte kizárólag ezzel a bottal horgásztam végig.
Hossz: 2,06m
Dobósúly: 5-25g
Akció: nagyon gyors (Extra-Fast)
Önsúly: 130g
Tagok száma: 2
Szállítási hossz: 107cm
Gyűrűk: Pac Bay Minima
Blank anyaga: HVF Carbon
A bot külső megjelenése konzervatív, semmi rikító szín, szimplán fekete az egész és a feliratok is teljesen diszkrétek. A nyél és orsótartó kialakításon azért látszik a japán befolyás és a mai trendek. Eva osztott markolatot kapott és az orsótartó a Daiwának a saját fejlesztése. Nekem nagyon tetszik kívülről a bot, szeretem az ilyen stílusú pálcákat és biztos vagyok benne, hogy sokan hasonlóan gondolkoznak.
A bevezető után viszont jöjjön a lényeg, hogy hogyan teljesít, mit tud a Shad Caster. Az első szempont az ergonómia amiről írni szeretnék, mert fontosnak találom a részleteket megemlíteni. Az orsótartó egy picit “púpos” és adja magát, hogy itt fogjuk meg a botot. Az azonban rögtön feltűnik, hogy egy kis méretű orsóval bár nagyon kényelmes a fogás, egy picit fejnehéz. Ez véleményem szerint szándékos, ugyanis a dobásban ez segít néhány métert nyerni, míg csalivezetésnél érdemes egy picit feljebb fogni. Itt már tökéletes az egyensúly és szerintem ezért hagyták meg felette egyenesre és nem elvékonyodóra az Evát, hogy itt legyen a kezünk horgászatkor. Ez nem egy szokványos megoldás, én hamar megszoktam ezt és egyeltalán nem zavart, igaz nem az első bot amit így használtam.
A következő kérdés az elérhető dobástávolság. Az előbb említett tényező mellett még a gyűrűzést kell megemlíteni. A Pac Bay Minima gyűrű nem a szokásos kerámiából hanem valamilyen ötvözetből készül. Ennek két lényeges hatása van, egyrészt nem annyira kemény, mint a legjobb minőségű SIC gyűrű, illetve sokkal könnyebb a kerámiánál, ezért nagyobb átmérőt lehet használni anélkül, hogy rontaná a blank akcióját. Az előnyei a gyűrűknek egyértelműek, ugyanis lényegesen nagyobb átmérővel rendelkeznek ugyanakkora súly mellett, mint a legtöbb kerámiagyűrűs botnál ezáltal ki lehet dobni velük a világból. A dobástávot ugyan nem mértem, nem szokásom, de a korábbi hasonló botjaimhoz képest biztosan nagyobbat dobok vele, emellett télen nehezebben fagynak be a gyűrűk, ez még külön bónusz. A tartósság kérdése engem is foglalkoztatott, anno a neten körülnéztem, hogy mi az általános vélemény. Ugyan sokan féltek attól, hogy idő előtt berágódik, ennek ellenére egyetlen negatív kritikát sem találtam, illetve konkrét esetet sem ahol pórul járt volna az illető. Cserébe viszont van egy réteg akik nagyon szeretik és csak ilyen gyűrűvel szerelt botokat használnak. Ami biztos, hogy nálam a szezon után már látszanak a kopás nyomai és hullámos a spiccgyűrű felülete. A zsinórt még nem kezdte ki, de a jövőre nézve nem túl bíztató a helyzet. Ez lett a második meglepetés, bíztam pedig nagyon, hogy bírni fogja. 
A pálca akciója hozza a gumihalas botoktól elvárhatót, nagyon gyors és gerinces darab. Érzékenységben is teljesen rendben van, azonban a tömegből nem ezzel tűnik ki, sokkal inkább azzal ahogy fárasztás közben viselkedik. A merevség ellenére a spicc rész még relatív rugalmas és utána a blank is fokozatosan keményedik fel. Nehéz ezt leírni, de nagyon szépen elnyeli a halak fejrázásait, kirohanásait és nagyon kevés halat vesztettem vele. Szóval szerintem jól eltalálták azt a középutat ami az érzékenység és a fárasztási élmény között van, elég kemény a csalivezetéshez és kapás érzékeléséhez, de nem túl durva a fárasztásokhoz. Persze ez ne tévesszen meg senkit, erő van benne bőven, hatos vízből egy kettes süllőt simán fel lehet húzni vele fék nélkül, úgy hogy esélye se legyen a halnak.
A szezon alatt elsősorban feketesügérre horgásztam vele, ezzel van a legtöbb tapasztalatom, de azért kipróbáltam csapósügérre és süllőre is. A neve is jelzi, hogy ez egy gumis pálca és én is ennek megfelelően szoknyás és hagyományos jigekkel használtam elsősorban. Ezekre tökéletesen alkalmas, tehát nem csak marketingfogás a felirat. Persze felkerült azért néhány wobbler is, mégha nem is ideális ehhez a módszerhez, simán használható ha nincs másik bot nálunk.
Talán az eddigiekből kiderült, hogy a harmadik meglepetés nálam a bot teljesítménye volt. Először amikor kézbevettem akkor egyértelműen csalódtam benne, kicsit fejnehéznek tűnt, nem ezt a dobósúly tartományt vártam, így jelentős hátránnyal indult. Szezon közben ahogy használtam fokozatosan megkedveltem és most már kifejezetten jó botnak tartom. Nem tartozik az olcsó botok közé és a gyűrűzés gyengesége miatt szerintem tömegcikké biztosan nem válik nálunk. Ettől függetlenül ha valaki egy rövid gumis pálcát keres ami az itthon leggyakrabban alkalmazott csali és jigméretekhez alkalmas, mindenképp érdemes ezt a botot is megnéznie. Persze egy esetleges spiccgyűrű cserét mindenképp érdemes belekalkulálni, más is járhat hozzám hasonlóan.
Szabó Zalán
Amikor nem megy…
Posted on április 23, 2013, under Horgásztörténetek.
A tavasz úgy telt el, hogy egyik barátom folyamatosan küldözgette a délegyházi fogásairól a képeket. Sokszor volt kinnt, sokat is fogott és nemcsak kicsiket. Ilyenkor minden nagyon egyszerűnek tűnik, ha folyamatosan a kiemelkedő fogásokat hallja az ember. Persze hiába mondta Pali, hogy keményedik a pálya, egyre nehezebb őket fogni, de azért így is mindig megfogta a maga halát. Végre én is kijutottam egyet pergetni, nem mondom, elég nagy várakozásokkal érkeztem a partra. Hamar felcsendült egy flex összetéveszthetetlen hangja a távolban, tudtam jó helyen járok, ez hozzátartozik a helyi idillhez. A kellemes koranyári időjárás sokakat kicsalt a tóhoz, a hétvégi házak megtelltek, szorgosan dolgoztak a ház körül, miközben a pontyozó zsinórok áztak a vízben. Persze a pergetőhorgászok is képviselték magukat, partról és csónakból is próbálkoztak jópáran.
Az egyes tavon kezdtem, meg akartam nézni az itteni kedvenc helyeimet. Az első hal amit megpillantottam épp a fészkét tisztogatta a part mellett és ez már baljós jelnek bizonyult. Fészket őrző halat a szakirodalom szerint nagyon könnyű megfogni, nekem még sose sikerült, de nem is ez volt a célom. Gyorsan tudtam haladni, ugyanis több hely foglalt volt, ráadásul rengeteg hordalékot lebegett a víz szélén, állandóan felakadt a zsinórra. A halak amikkel találkoztam teljesen inaktívak voltak, a csobbanásra általában megijedtek és eszük ágában sem volt egyik csali után se mozdulni. Közben már dél elmúlt, nem tudtam korán jönni, biztos szétdobálták már a pályát, ideje volt kevésbé népszerű részek után nézni.
Pali telefonos navigálásával sikerült általam még sosem látott részekre eljutni, de itt is hasonló volt a helyzet. A sekély vízben azért nagy nehezen összekapartam egy kapást jig-re, de szokás szerint meg sem akadt. Ekkor jött a dilemma, tudtam ha tovább eröltetem a jiget akkor lesznek még kapásaim, de a múltbeli tapasztalatok alapján sok el is fog menni. A másik lehetőség pedig, hogy általam még kevésbé ismert, új technikákat próbálgatok. Ez utóbbi mellett döntöttem, a víz felszine közelében cirkáló halakra olyan csalit kerestem ami ott marad és nem süllyed a fenékre a jigekkel, gumikkal szemben. Kikotortam a dobozomból egy még sose használt vékony jerk csalit és ez került a kapocsba. Ez már komolyabb érdeklődést váltott ki, de az első kapás olyan finom volt, hogy épp csak megbökte a csalit a szájával a sügér, erre egyszerűen nem lehetett bevágni. Addig ügyeskedtem amíg végül az egyikük kötélnek állt és kicsit határozottabban nyúlt a műhalhoz. A bevágás jól ült és rövid fárasztás után kezembe fogtam az idei első feketesügéremet. Örültem neki nagyon és lelkesen folytattam a dobálást. Az eredmények jöttek volna továbbra is ha tapasztaltabb vagyok a módszerben, ugyanis nem vettem észre időben a kapásokat. Ekkor már egy laposabb részre értem és nem láttam rá a csalira ez okozta a problémát. Ha feszes volt a zsinór végig, akkor nem mozgott megfelelően a csali, ha pedig belazult nem vettem észre a kapást, csak ha már késő volt. Ezen a jövőben még dolgoznom kell, ez nem volt vitás.
Míg csiszolgattam a technikámat egyszercsak csobogásra lettem figyelmes, valaki halat fárasztott. Aztán újra és újra lejátszódott a történet, fel is keltette az érdeklődésemet. A srác egy felszíni csalival sorban fogta a sügéreket, igaz az apraját, de akkor is jól szórakozott. Beszélgetni kezdtünk és olyannyira nem titkolt semmit, hogy még a nyerő csaliból is kölcsönadott egyet, igaz más színben. Ez egy tarka változat volt, ennek megfelelően nem is volt olyan népszerű, csak egy kapást sikerült vele kicsikarni. Amikor pedig egy apró bugyli is felfigyelt rá, inkább visszaadtam a méregdrága japán csodát és maradtam a sajátjaimnál. Persze ezek már nem érdekelték annyira a halakat így inkább csak beszélgettem.
Ekkora már benne voltunk a délutánban, a nyerő hely elcsendesedett, ideje volt tovább állni. Közben a szél is erősödött, a felhők is gyülekezni kezdtek és hiába néztünk új helyek után nem találtuk a halakat. Miklós el is köszönt, én pedig egyedül folytattam. Az eredmény csak nem akart jönni, így inkább kerestem egy olyan stéget ahol kevésbé látszottak a helyi viszonyok és élveztem a naplementét. Néha még dobtam párat, de hamar pakoltam és hullafáradtan ültem be az autómba. Nem ilyen pecáról álmodtam amikor reggel elindultam, viszont a realitás az volt, hogy a többség vagy nem fogott semmit, vagy csak néhány sügért. A néhány ügyesebb horgász viszont akik eltalálták a halak izlését így is szép mennyiséget tudtak fogni.
Szabó Zalán
Berkley Pulse Shad 6cm: A kis mindenes
Vannak csalik amiket az ember nagyon kedvel, de a sok újdonság miatt valahogy idővel háttérbe szorul. A tavalyi évben nem sokszor került elő ez a kis gumihal, mert mindig találtam valami mást amit éppen ki akartam próbálni és hiába vittem mindig magammal, rendre szárazon maradt. Az idei évre viszont megfogadtam, hogy újra főszerepet kap több vizen is, több halfajra történő pecáknál.
A Berkley céget gondolom senkinek sem kell bemutatni, csalik, zsinórok és botok a legismertebb termékeik amiket itthon forgalmaznak. Ez a gumihal azonban nem náluk kezdte meg a pályafutását, hanem a szintén Pure Fishing cégcsoportba tartozó Mitchell hozta ki először jópár évvel ezelőtt. Hamar átkerült azonban a Berkley-hez és annyi változás történt, hogy a Powerbait aroma belekerült a csaliba. A régi verzióval nem kívánok foglalkozni, mivel már rég nem kapható, maximum egy-egy kevésbé népszerű bolt eldugott sarkában lelhetünk még rájuk.
Maga a csali négy méretben készül, a két legjobb méret talán a két legkisebb, a 6 és 8cm-es változat. Ez utóbbi már nem kicsi darab, mivel elég széles, zömök teste van, nagyobb falat a többi hasonló méretű csalinál. Az én kedvencem azonban a 6cm-es változat, ez méreténél fogva remek a könnyűpergetéshez és igazodik azokhoz az apróhalakhoz ami a legtöbb vízen stabil táplálékforrása a ragadozóknak. Ez a csali is széles a méretéhez képest, itt viszont jól jön, ugyanis a horogratűzést így jól bírja, viszont annyira nem vastag, hogy zavaró lenne a halaknak.
Anyagát tekintve elég kemény, messze nem ez a leglágyabb gumi ami a piacon van. Ettől függetlenül állóvizen is remekül mozog, ugyanis a forma és a farok úgy lett kialakítva, hogy mozgásba hozza az egész testet minimális sebességnél is. Ez a kombináció nagyon rikta, általában a jól mozgó csalik rendkívül puha anyagból vannak és éppen ezért nem tartósak. Ez egy nagy előnye ennek a gumihalnak, sokkal lassabban kezdik ki a fogak, mint a legtöbb versenytársát. Persze ettől még lehetünk pechesek és egy csuka ennek is kapásból le tudja harapni a farkát, de nem ez a jellemző. Két dologra kell csak figyelni, az egyik az a ragasztott szemek nagyon könnyen lejönnek, illetve néhány színnél a gumi közepébe ragaszott fényvisszaverő rétegbe beleakadhat a horog feltűzéskor és ekkor szétrepeszthetjük ha tovább eröltetjük.
Szineket tekintve a sorozat 6 váloztattal indult ami 12-re bővült, majd visszaesett 8-ra az idei katalógusban. Úgy érzem, hogy így is van elég választék, hogy lefedjük a legtöbb szituációt. Jelenleg rendelkezem az összes válozattal, a nagy kedvenc a Chartreuse volt, ez a klasszikus szín sok halat adott már. Sajnos ezt már nem gyártják, de azért így sem esem kétségbe, a Pearl White is fogós és az új nagy reménységem a Spicy. Emellett őszintén megmondom, hogy nem is tudtam az összeset alaposan letesztelni, gyakran esem abba hibába, hogy a már jól bevált darabok kerülnek fel.
A következő és talán legfontosabb kérdés az, hogy milyen halfajra és milyen körülmények között érdemes használni. Jópár vízterületen próbáltam már és ott ahol rendszeresen előfordulnak apró táplálékhalat, mindenhol eredményes tudtam vele lenni és stabilan adta a halat. Előfordult ugyan, hogy nem ez volt a nap legjobb csalija, de ahol a kis csalik működtek ott ez is mindig hozta a kapásokat. Ez a nagy erőssége szerintem a csalinak, hogy teljesen univerzális. Elég kicsi már a nagyobb sügéreknek, süllőhöz sem kicsi, a köveshez sem nagy, kisebb csukák is imádják, de akár balin vagy feketesügér is megfogható vele. Emellett fogtam már vele egy dunai holtágban egy gyönyörű tőpontyot is, szabályosan szájba akadva.
Szerintem az eddigiekből kiderült, hogy nagyon kedvelem ezt a gumihalat és elég szép készletet halmoztam fel belőle az évek alatt. Az ára sem vészes és tényleg lassabban fogy, mint a többi hasonló csali, ezért hacsak nem extrém akadós terepen horgászik valaki, mindenképp érdemes kipróbálni. Egy biztos, az idén újra felfedezem magamnak és megkapja a lehetőséget a bizonyításra.
Szabó Zalán
Jobb később, mint soha
Posted on március 18, 2013, under Horgásztörténetek.
Március első hétvégéjén nálam is elindult a szezon. Eddig nem eröltettem nagyon, elég rossz idő volt és barátaim sem fogtak túl sokat, így inkább a családé maradt a főszerep. Türelmem viszont erősen fogyott, egyre inkább vágytam a partra és végül hosszas gondolkodás után Andrással beszéltem meg egy közös pecát a berényi tóra. A jég nemrég tűnt el a vízről, néhány nappal korábban az első pontyok is elestek a tavon, éledezett a természet. Persze hétvégé előtt azért egy kisebb hidegfront és lehülés jött, nem sok jót ígérve. Már megszoktam, hogy nem akkor járok horgászni amikor ideálisak a körülmények, hanem amikor ráérek, így legalább mindig van kihívás.
A téli estéken több angol pontyos filmet végignéztem és rengeteg infot gyűjtöttem, kész terveim voltak arra az esetre ha el tudok szakadni otthonról. Felszerelésemet már időben átnéztem, meg volt minden csak a csalik hiányoztak. Ami maradt előző évről azok mind megromlottak, pótolni kellett a hiányt ezért pénteken hazafelé még egy boltot is útbaejtettem. Némi élőcsali begyűjtés után még CSL folyadék és valamilyen etetőanyag kellett. Az elsőt még relatíve könnyen kiválasztottam, de az utóbbival már voltak gondok. Kedvenc márkámat felénk nem forgalmazzák így valami újat kellett keresnem. A boltos először egy keszeges anyagot javasolt, én viszont a pontyok irányában érdeklődtem. A következő ajánlat pedig egy már szavatossági időn kívüli zacskóra esett, erre pedig érzékeny vagyok, ez sem tetszett. Végül egy pirosas színű feederes etető lett a befutó, ez még friss volt a ráírt dátumok alapján. Otthon persze kiderült, hogy a választott aroma is több, mint egy éve megromlott, így a reggeli peca előtt újabb kör várt rám. Ezek után még csodálkoznak a kereskedők, hogy az ember nem szivesen jár hozzájuk és, hogy esik a forgalom.
A legfontosabb dolog még hátravolt, ez pedig a helyválasztás. Miután nem egyedül mentem, ezért Andrással a helyszínen egyeztettünk, még a kipakolás előtt. Két befutó volt nálam, az egyik a kifolyó előtti mély rész amiről ekkor még azt hittem, hogy a tó legmélyebb pontja, illetve a másik pedig a középső szigetek közötti átfolyó rész. A széljárást és az erőteljesen kifolyó vizet nézve az előbbi helyet választottuk. Szerencsénk volt, ugyanis egyedül voltunk a tavon, így nem kellett máshoz alkalmazkodni. Mindketten egy-egy feeder bottal horgásztunk, szerelékek gyorsan a helyükre kerültek és vártuk a csodát.
Közben megérkezett a tógazda is és beszélgetni kezdtünk, elmondta, hogy néhány napja radarozott és merre jártak akkor a halak. Mondanom sem kell, a másik helyet kellett volna választani. Az infonak nagyon örültünk, tudtuk, hogyha nem lesz kapás néhány óráig akkor bizony átülünk egy másik helyre, de így ennek az infonak birtokában még biztosabbak voltunk egy esetleges váltás lehetőségében. A meglepetés viszont ekkor jött, ajánlatot kaptunk, hogy szivesen bemegy ismét csónakkal, megnézni merre járnak a halak. Azonnal elfogadtuk a segítséget és én még a csónakba is beültem a vele, kiváncsi voltam. Sokat segít egy ilyen rövid kör a vizen, pontos képet lehetett kapni nem csak a halak aktuális tartózkodási helyéről, hanem a mederről is és ez a későbbi pecáknál is jól jöhet. Megtudtam a szigetek mellett milyen gyorsan mélyül a víz és azt is, hogy a tónak nincs egy legmélyebb pontja, hanem több hasonlóan mély van. A halakat is gyorsan megtaláltuk, a hideg víz miatt néhány nagyobb csapatba voltak összeállva és ezek bizony bennt voltak a sziget környékén a mély vizen.
Partot érve azonnal összepakoltunk, hiába fogtunk eddig már néhány apró vörösszárnyút, voltak sokkal jobb helyek. Olyan beállót választottunk ahol a hideg szél ellen védve voltunk és a halak is könnyen megdobható távolságban voltak. A tervem az volt, hogy először élőcsalival keszegezek egyet, ugyanis a tóban rengeteg kisméretű vörösszárnyú él, így a relatív gyakori dobásokkal építem ki az etetésemet. Ettől azt vártam, hogy a folyamatos kajautánpótlás és a táplálkozó apróhalak felkeltik a nagyobbak érdeklődését is.
A kezdet bíztató volt, rendszeresen fogtuk az apróságokat és miután rájuk untunk cseréltünk tartósabb csalira. Ez nálam egy lesúlyozott műanyag kukorica lett, feltűnő színe és kiegyensúlyozott volta miatt bíztam benne. A kis vörösök ezzel már nem foglalkoztak, nyugodtan várhattam a termetesebb halakat. Szerencsém volt és a tervem működött, nem sokkal később határozott kapás és már fárasztottam is első pontyomat. Nem volt nagy, de ponty volt és ezért jöttem. A folytatás is hasonlóan jól alakult, igaz nem gyakran, de rendszeresen kapásom volt és újabb pontyok jelentkeztek.
Közben Andrásnak nem igazán mozdult a spicce, próbálgatta az igazi kukoricákat, pelleteket és ami még volt nála, de a legjobb amit elért az egy szép aranykárász volt, pontyok nem akadtak. Ahogy telt az idő egyre több horgász jelent meg és ami érdekes volt, senki nem ült le azokra a helyekre ahol a halakat láttuk a radaron, pedig biztos vagyok benne, hogy a tógazda mindenkinek elmondta, hogy hová érdemes ülni. Ennek megfelelően nem is láttunk pontyfogást másnál amíg ott voltunk. Az estét már nem vártuk meg, hiába a szélvédett hely, azért még hideg volt és kora délután öt ponty után úgy döntöttem, hogy elég. Jó kis peca volt, hasznos tapasztalatokkal, egyedül azt sajnáltam csak, hogy barátom nem fogott a bajszosokból.
Szabó Zalán
Évértékelés: 2012
Nem, nem szűnik meg az oldal és nem ment el a kedvem sem a blogírástól. Mindenkinek az életében vannak olyan évek amikor a hobbi picit háttérbe szorul és más teendők viszik el az időt. Nálam is ez történt, tavaly megszületett első gyermekem és még egy nagyobb lakásfelújítást is sikerült bevállalni. Mindenre ilyenkor már nem jut idő és mivel a munkahelyemen nem mondhattam fel, ezért a pecára jutott most kevesebb.
A kevesebb azonban néha több, miután minden alkalom egy ajándék volt amikor kijutottam, így jobban meggondoltam, hogy hol, mit mikor csinálok és ez látszott is az eredményeken. A fő csapásirány a pergetés maradt, azon belül is a feketesügér, rájuk horgásztam messze a legtöbbet. Ez volt a második idény amikor rájuk pályáztam és a korai bénázások nyomai megszűntek, sikerült rendszeresen és sokat fogni belőlük. Persze minden viszonylagos, de a változás az előző évhez képest látványos volt. Nemcsak darabszámban, hanem méretben is fejlődtem, egy közel két kilós és 45cm-es lett az új egyéni rekordom.
A fekák viszont a többi haltól azért jelentős időt vettek el, így a szokásos csapósügéres és csukás pecák elmaradtak, illetve a békéshalazás is visszaszorult. Ettől függetlenül megfogtam első aranykárászaimat, compómat, jött ponty is, volt új csúcs az általam nagyon nem kedvelt ezüstkárászban, szóval nem volt teljesen eseménytelen az év. Egy dolgot sajnálok nagyon, a domolykók és pisztrángok elhanyagolását, ők nagyon hiányoztak. Ettől függetlenül nem lehet okom panaszra, nagyon mozgalmas és eseményekben gazdag volt az év, még akkor is ha nem minden a vízparton történt.
Egy kérdés maradt csak, mi várható idén? Jó kérdés, amit tudok az az, hogy a fiam nem nőtt még fel egy év alatt, illetve a lakásfelújításból is maradt valamennyi idénre, így mindenképp egy lassú kezdésre számítok. Reményeim szerint azért az év második felére felgyorsulnak majd az események és egyre többször jutok ki majd a horgászni. Az viszont biztos, hogy a szezon már elindult, első sikeres pecáról hamarosan felkerül a beszámoló és van még néhány ötlet tartalékban.
Szabó Zalán